|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 79 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-79 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Wiesel, Elie (Eliezer) 2014. szeptember 24.A legnagyobb kaland (1.)Beszélgetés Sebestyén Spielmann Mihállyal az erdélyi zsidóság történetéről A marosvásárhelyi zsidóság múltjáról tartott két sikeres előadást a Vásárhelyi Forgatag tavalyi és idei rendezvényén Sebestyén Spielmann Mihály történész, író, a Teleki Téka nyugalmazott vezető könyvtárosa. A volt Iskola utcai zsinagógát mindkét alkalommal megtöltötte az érdeklődő közönség. – Nem én kerestem a témát, hanem fordítva, a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek jutott eszébe, hogy hasznos lenne bemutatni a marosvásárhelyi zsidóság történetét. A Borsos Tamás Egyesület két történésze, Novák Zoltán és László Lóránt keresett meg, az ő ötletük volt az előadás. A zsinagóga pedig szinte kínálta magát, a hitközség vezetője ugyanis a megnyitását szorgalmazza, mert sokan nem ismerik, másrészt kitűnő az akusztikája, nagy a belvilága, s Közép-Kelet-Európa más országaiban is, ahol a zsidók száma nagyon megfogyatkozott, a hitélet szolgálata mellett a zsinagógákat megnyitották a közönség előtt. A témát nagy kiterjedése és a hallgatóság meglehetősen összetett volta miatt két részre osztottam. – Menjünk vissza a kezdetekre. Mikor telepedtek le a zsidók Marosvásárhelyen és környékén? – Az erdélyi zsidó közösség 450-500 éves. Az első komoly híradások a XVI. századtól kezdődtek, amikor feltűntek Európa keleti felében, s itt Erdélyben is, bár ez a terület kiesik a nagy kereskedelmi útvonalakból. Elsősorban a Konstantinápolyból érkező zsidó kereskedők keresték fel Erdélyt, akik Nyugat-Európába tartottak. Érdekes módon a törökök befogadónak bizonyultak, s a Spanyolországból kiűzött zsidók a török birodalomban kaptak menedéket. Bethlen Gábor, akinek egészségét hamar kikezdte az állandó hadviselés s a korabeli életmód, orvosokhoz fordult. Egy Konstantinápolyban élő zsidó orvost ajánlottak, Sassza Ábrahámot, aki a történészek véleménye szerint tiszteletdíjként azt kérte, hogy Konstantinápolyban élő hittársai Erdélyben is letelepedhessenek. – Mi vonzotta őket ebbe a térségbe? – Egyrészt a Konstantinápoly és Nyugat-Európa közötti nagy távolság, és feltehetően a só, továbbá az aranybányászat és az élőmarha-export. A fejedelem Gyulafehérvárt jelölte meg egyetlen letelepedési helyként, s a következő fejedelmek idején, amikor megszigorodtak a gazdasági viszonyok, az erdélyi törvényhozás úgy döntött, hogy sehol máshol nem engedélyezik a letelepedésüket. Marosvásárhely és környéke, egész pontosan Marosszentkirály és Náznánfalva kivételt képezett. A hely földesurai ugyanis engedélyt nyertek arra, hogy letelepíthessék a zsidókat, ami azzal a következménnyel járt, hogy Marosszéken és Udvarhelyszéken a XVII. század végén és a XVIII. század elején már egy nagyobb közösség élt és dolgozott. Közös imaházuk volt Marosszentkirályon, ami az 1940-es években még állt, de ma már csak két tábláját őrzik a budapesti Dohány utcai zsinagóga múzeumában. A táblákon az akkori zsidók megköszönték Mária Teréziának és fiának, II. Józsefnek, hogy támogatták őket. 1850-ig a közösség néhány tagjának sikerült pénzzel elintéznie, hogy Marosvásárhelyre költözhessen, ami a nagy többség számára csak 1850-ben vált lehetségessé, amikor az osztrák hatóságok megszüntették a feudális kiváltságok rendszerét, többek között a városi autonómiának a letelepedésre vonatkozó jogát. Ami azt is jelentette, hogy a közösség tagjai a megélhetés, a kereskedelem érdekében beköltöztek a városba, ahol telket vásároltak. A legolcsóbb telkeket kapták meg a Kossuth utcában és annak végén, amelyek árvízveszélyes területek voltak, ahol minden két vagy három évben elölről kellett kezdeni a házépítést, a rendbetételt. A Kossuth Lajos, az Arany János és a Sörház utca környéke még a XX. század elején is sok zsidó családnak nyújtott menedéket. A gazdagabbja beköltözött a város központjába, ahol impozáns épületeket emeltek. Kirívó példa erre az egykori rendőrségi székhely a főtéren, a Feigelbaum-palota, amely tulajdonosáról kapta a nevét, aki kereskedő volt, gyermekei pedig ügyvédek. Az emancipációt, ami a keresztény népességgel azonos polgárjogokat jelentett, 1867-re szerezték meg a zsidók, amikor a magyar parlament politikai szempontból egyenrangú polgároknak nyilvánította őket, s mint ilyenek, a férfiak választhatók voltak és választójoggal rendelkeztek. A választójogot a magyar nyelv ismeretéhez, az írni-olvasni tudáshoz, a nagykorúsághoz kötötték. – Az Erdélyben letelepedett zsidók eredetileg milyen nyelvet beszéltek? – A legelsők kétféle rituális közösséghez tartoztak, egyrészt a szefárd zsidók, akik a ladinot, egy spanyol-héber keverék nyelvet beszéltek, a többiek egy némettel és lengyellel kevert hébert, a jiddis nyelvet, amely a középkori német nyelv szókincsét és kiejtését vitte tovább. Ez utóbbiak voltak többen. 1850 után rohamos, önként vállalt magyarosodás kezdődött el, s egy század végi felmérés szerint a zsidóknak már körülbelül csak a 10 százaléka beszélte anyanyelvi szinten a jiddist, a többiek számára megmaradt egyfajta második nyelvnek, amelyet akkor használtak, ha nem akarták, hogy megértse a gyermek. A század végére az emancipáció azt is jelentette, hogy az intellektuális pályák felé indultak el. A zsidó fiatalokban nagyon erős volt a továbbtanulás, a bármi áron diplomát szerezni fontossága, ami egzisztenciális függetlenséget adott. Sok mérnök, jogász, orvos, bankár, újságíró került ki közülük. Ez azzal magyarázható, hogy a zsidó kereskedő, aki jobbára csak ingóságokkal rendelkezett, kénytelen volt folyton számolni, s a láthatatlan Istenben hitt, így adott volt az elméleti megalapozottság ahhoz, hogy a modern absztrakt gondolkodás sok kiválósága megszülessen. Ami az életmódjukból adódott, és nem abból, hogy a zsidók születetten okosak lennének. Az első világháború végére Marosvásárhelyen jelentős izraelita közösség élt, 2750 lélek, akik vállalták zsidóságukat. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar népszámlálások azt, hogy zsidó, nem tekintették nemzetiségnek, csupán vallásnak. A magyar zsidók különlegessége az volt, hogy legalább három vallási irányzathoz tartoztak, olykor nem is beszéltek egymással, a híres zsidó összetartás tehát csak mítosz. – Ha részleteznéd a három irányzatot… – Az ortodoxok mereven ragaszkodtak a hagyományokhoz, a reformisták, azaz neológok a főbb imákat mondták héberül, de minden mást magyarul vagy németül, ugyanis német és magyar nyelvterületen hódított ez az irányzat, amely beengedte az orgonát a zsinagógába, lazított a vallási és étkezési szokásokon, a rabbiknak nem tette kötelezővé a szakállviselést stb. A neológok Marosvásárhelyen a gazdagabb zsidók közé tartoztak, ők a feltörekvő kapitalizmus idején jobban érvényesültek. Ilyen volt Bürger Albert, Meszticz Mihály, a Farkas család, amely az összes nagyobb Maros menti fafeldolgozó telepet birtokolta. Ők építették föl az Iskola utcai zsinagógát Jacob Gärtner bécsi építészmérnök tervei alapján. – Az előadás második része az első világháború befejezésével kezdődött. Mi jellemezte a két világháború közötti időszakot? – Az első világháború befejeztével teljesen új helyzet állt elő, az új államban meg kellett találni a modus vivendit egyrészt a regáti román világgal, másrészt az odaát élő zsidókkal. Míg az erdélyiek teljes polgárjoggal rendelkeztek, vallásukat (1895-től) elismerték, addig a regátiak számára csak a nyugati hatalmak nyomása hozott javulást. A nagyhatalmak azzal a feltétellel kötöttek békét Romániával, ha a zsidókat egyenrangú román állampolgároknak ismeri el. Elméletem szerint, amit az utólagos gyakorlat is igazolt, az erdélyi zsidók előtt három út állott. Egyfelől a vallási-kisebbségi élethez való ragaszkodás, a gazdasági kapcsolatok ápolása az őket körülvevő közösséggel, és minden nem zsidó ügytől való visszahúzódás, ami elsősorban a Máramarosban élő közösséget jellemezte (Elie Wiesel is onnan került ki). A cionisták célja, akik már 1912–14-ben szervezkedtek Marosvásárhelyen, s önmagukat nemzetiségnek, sőt nemzetnek tekintették, az önálló nemzetállam megteremtése és a zsidóknak az évszázados üldöztetés és száműzetés utáni hazatelepedése volt. Ehhez táborokat alapítottak, ahol fizikai munkára készítették fel a fiatalokat, katonai kiképzést is adtak, a modern héber nyelvet kezdték el oktatni, iskolákat és óvodákat alapítottak, tanfolyamot indítottak, lapot adtak ki és szervezetet hoztak létre minden városban. A harmadik csoportot azok képezték, akik a kor szokása szerinti némi gúnyos ízzel Mózes vallású magyaroknak vallották magukat. Nem szakítottak ugyan a zsidósággal mint eredettel, de a magyar nemzeti célokért és a kisebbségi magyar létben vállaltak szerepet, szolidárisan Magyarországgal, amely számukra polgárjogot adott. Ezek az emberek Marosvásárhelyen a magyar kultúrát támogatták, könyveket adtak ki, s úgy érezték, hogy az iskolarendszert fel kell karolniuk, nem sajnálták a pénzt a kisebbségi szervezetektől, s az Országos Magyar Pártnak akár vezetőségi tagjai is voltak. 1937–38-ig töretlenül hittek abban, hogy a revízió eszméje győzedelmeskedik, Trianon megszűnik, a visszatér az 1918 előtti tündérország. Jellemző példa erre Sebestyén Miklós ügyvéd vagy Bürger Albert személye, ez utóbbi a kereskedelmi és iparkamara elnöke volt a két háború között. Volt egy negyedik csoport is, amely messianisztikus elhivatottsággal hinni akart abban, hogy az állandó válságból és nemzetiségi nyomorból a baloldal ígéretei jelentik az egyetlen kivezető utat. Egy olyan világét, amely szerintük megvalósult a Szovjetunióban, de amiről senkinek nem volt közvetlen tapasztalata. Nem hittek a sztálini erőszakban, a koncentrációs táborokban, a kolhozok elszegényedésében, az ukrajnai éhségben, mindezt a polgári lapokban megjelent propagandának, polgári kitalációnak tartották. A 30-as években a zsidó közösségnek saját parlamenti képviselete volt, Bukarestben és Bukovinában működött a zsidó párt, amelynek voltak erdélyi vezetőségi tagjai is. A párt egyszer indult önállóan a választásokon, legtöbbször a liberálisokkal szövetkezett. A két világháború közötti marosvásárhelyi zsidó közösség létrehozta, megerősítette a már korábban is létező szervezeteket, amelyek az egyházhoz, a zsidó felekezethez kötődtek. Az ortodoxok templomot építettek a Knöpfler Vilmos utcában, s bár a különböző pártok a támogatásért cserébe megígérték a segítséget, ezt soha nem teljesítették. A zsinagóga elkészült, de már nem lehetett bevakolni, 1944-ben a gettó kórházának használták. Bodolai Gyöngyi , Népújság (Marosvásárhely) 2014. szeptember 25.Döntött a diszkriminációellenes hatóság: nem tagadta a holokausztot Victor PontaNem tagadta a holokausztot Victor Ponta miniszterelnök, amikor Traian Basescu tízéves államfői ténykedésének következményeit a náci rezsiméhez hasonlította – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) előző napi döntéséről Asztalos Csaba, a testület elnöke. A politikust „gondatlanságból elkövetett" holokauszttagadásért jelentette fel a hatóságnál az ActiveWatch médiafigyelő szervezet, mert megítélése szerint a kijelentés – még ha nem is szándékosan – a nácizmus bűneit bagatellizálja, és ezzel sérti a holokauszt áldozatait. A CNCD felmentő határozatánál azt vette figyelembe, hogy a nyilatkozat nem utal a zsidó közösségre, s nem a zsidó közösség panaszkodott diszkriminációra – magyarázta Asztalos Csaba. Hozzátette: a határozat indoklásában a CNCD mindazonáltal elhatárolódik az összehasonlítástól, amelyet a maga részéről „enyhén szólva szerencsétlennek" tart. „Megkerestük az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézetet, illetve a zsidó hitközség vezetőit: mindkét részről úgy értékelték, hogy ezt nem lehet holokauszt-tagadásnak minősíteni" – számolt be a CNCD elnöke. Az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban tartózkodó Ponta egy Facebook-bejegyzésben üdvözölte a CNCD határozatát, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy hasonlatával megbántotta mások érzékenységét. „Megértettem, hogy az ilyen üzenetek félreérthetőek, téves benyomást kelthetnek, és egész biztos, hogy nem teszek többé ilyen hasonlatokat (...) Románia leendő elnökeként vállalom, hogy a jövőben elkerülöm az ilyen helyzeteket, és figyelni fogok nyilatkozataim várható következményeire" – írta az államfői tisztségre pályázó szociáldemokrata politikus. Ponta szerdán a zsidó újév (rós hasána) alkalmából hivatalos üzenetben köszöntötte a romániai zsidó közösséget és az egész zsidó népet, hangsúlyozva, hogy ez az „öröm, a múltidézés és megbocsátás ünnepe". A Basescu-korszakot a náci rezsimhez hasonlító kormányfői kijelentést korábban Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke is botrányosnak nevezte, és felszólította az európai szocialistákat, hogy határolódjanak el tőle. Szeptember elején, a kijelentés elhangzása után közleményben tiltakozott Aurel Veiner parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is, mérhetetlen és elfogadhatatlan politikai hibának minősítve a kormányfő hasonlatát. MTI, Erdély.ma 2014. október 10.Az MPP szerint felháborító, hogy Nyirőről beszélnek egy holokausztmegemlékezésenA Magyar Polgári Párt (MPP) sajnálatosnak és felháborítónak tartja, hogy Titus Corlatean román külügyminiszter Nyirő József újratemetésének két évvel ezelőtti megakadályozásáról beszélt a bukaresti holokausztmegemlékezésen. Az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében az MPP úgy értékelte, hogy Titus Corlatean szerdai kijelentése, "sokkal inkább minősíthető a magyar közösséget ért sértésnek, mintsem a holokauszt áldozataira való őszinte emlékezésnek". A román diplomácia vezetője a romániai holokauszt kezdetének 73. évfordulója alkalmából a bukaresti parlament épületében rendezett emlékülésen beszélt a Nyirő-ügyről. Kijelentette: Románia nem fogja megengedni, hogy olyan eszméket, politikai nézeteket és jelképeket hozzanak be területére egy szomszédos országból, amelyek a múlthoz tartoznak. "A román állam nem fogadja el mindazt, amit egy szélsőjobboldali, fasiszta, antiszemita és románellenes író romániai újratemetése jelképezne" - jelentette ki Corlatean. Az MPP úgy vélte, az ilyen kijelentések megkérdőjelezik a román kormány európai értékek melletti elkötelezettségét. "Szánalmasnak tartjuk azt a próbálkozást, hogy a témával próbálja kendőzni (...) azt, amit a holokauszt romániai áldozatairól az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet vizsgálóbizottsága megállapít: csupán a Szovjetunió megtámadása után a román hadsereg által elfoglalt területek zsidó áldozatainak száma 280-380 ezer közöttire tehető". Az MPP emlékeztetett arra, hogy a Székelyudvarhelyi Ügyészség az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet átiratára hivatkozva 2013-ban megállapította, hogy nincsenek olyan dokumentumok, amelyekből az derülne ki, hogy Nyirő Józsefet valamely romániai vagy külföldi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus, béke vagy emberiség ellenes bűntettek vagy háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények vádjával. A párt azt a tényt is a román külügyminiszter figyelmébe ajánlotta, hogy Nyirő József halála után az író özvegye a Román Írószövetség által biztosított özvegyi nyugdíjból élt. "Mindezeket figyelembe véve miniszter úrnak kijelentése után meg kellene követnie a magyar közösséget és közbenjárni kormányánál, hogy az író végakaratának érvényt szerezhessünk Székelyudvarhelyen" - áll az MPP közleményében.(MTI), Kolozsvár 2014. december 29.Bírálják Klaus Johannist Octav Bjoza kitüntetése miattMegütközést és rosszallást váltott ki román értelmiségiek és zsidó szervezetek körében, hogy Klaus Johannis állami kitüntetést adományozott Octav Bjozának. Az államfő december 22-én, hivatalba lépésének másnapján mandátumának első kitüntetését ítélte oda a volt politikai foglyok romániai egyesülete elnökének a kommunista diktatúra bukásának 25. évfordulója alkalmából. Bjozának sokan a szemére vetik, hogy rokonszenvezik a legionárius mozgalmakkal, az érintett viszont tagadja, hogy vasgárdista lenne. A Románia Csillaga érdemrend átadását Johannis egyebek mellett azzal indokolta, hogy mandátumával új korszakot akar kezdeni, amelyben a valódi modellértékű embereket elismerik. Johannis rámutatott: a volt politikai foglyokat erkölcsi példaképként lehet a fiatalabb nemzedékek elé állítani. Ám az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a köztársasági elnök olyan személyt tüntetett ki, aki – az intézmény szerint – nyilvánosan mutatkozik a legionárius és a neonáci mozgalmat támogató párt, az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) képviselőinek oldalán. Az ügyben kibocsátott közleményében az MCA felidézi, hogy a kommunista rezsim által tizenöt év kényszermunkára ítélt – ebből négy évet letöltő – Bjoza életét tönkretette a totalitárius rendszer, amely megfosztotta egyetemes emberi jogaitól. „A kommunizmus idején elkövetett bűntettek azonban nem teszik semmissé a legionáriusok által a romániai zsidók ellen elkövetett bűntetteket. Roppant sajnálatos, hogy a posztkommunista Romániában Octav Bjoza azt az utat választotta, hogy osztja ennek a gyilkos politikai-vallási mozgalomnak a célkitűzéseit” – állapítja meg a közlemény. A központ szerint az államfőnek kötelessége meghúzni a választóvonalat a kommunistaellenes hős és az antiszemita legionárius mozgalmat dicsőítő események aktív résztvevője között. „A legionáriusok bevallott hívének kitüntetése a nacionalista, fasiszta, gyilkos mozgalom iránti hódolatként is értelmezhető az elnöki hivatal részéről” – vélekedik az államfő gesztusát „csalódást keltő populizmusnak” nevező Antiszemitizmust Figyelő Központ. Reakciójában a Brassóban élő kitüntetett felháborítónak nevezte a vádakat, leszögezve: sohasem volt antiszemita, és elutasít mindenféle szélsőséget, legyen az jobb- vagy baloldali. A volt politikai foglyok szövetségének elnöki tisztségét 2008 óta betöltő Octav Bjoza közölte, mindig is azt vallotta, hogy a legionáriusok bizonyos képviselőinek is „voltak jó oldalai”, a rossz cselekedetek fölött pedig szerinte külön kell ítélkezni, hogy soha ne ismétlődhessenek meg. Ugyanakkor a Hotnews portál feltárta, hogy a meggyilkolt legionárius „mártírok” tiszteletére 2009-ben Barcarozsnyón rendezett megemlékezésen Bjoza meleg hangon beszélt a Vasgárda egykori tagjairól. A Noua Dreaptă videofelvételének tanúsága szerint a volt politikai fogoly elmondta, nem volt, és valószínűleg soha nem is lesz már legionárius, de szerencsének tartja, hogy 19 évesen tőlük tanulhatott a kommunista börtönökben: „Örökre meghatározták az életemet, tőlük tanultam meg, hogy a családban, a gazdaságban, a politikában, az országban semmi valósítható meg hit és erkölcs nélkül.” Egy tavalyi, a Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet és az Elie Wiesel Holokausztkutató Központ szervezésében rendezett konferencián Bjoza helytelenítette a legionárius mozgalom valamennyi tagjának „kárhoztatását”. Amiatt bírálta a Wiesel-központot, hogy nyomást gyakorol Târgu Ocna város önkormányzatára, miszerint vonja vissza a díszpolgári címet a legionáriusként számon tartott Valeriu Gafencu volt politikai elítélttől. „Még azt sem engedik, hogy a szentjeinket kiválasszuk” – panaszolta a konferencián. Különben Octav Bjozát két hónappal ezelőtt Victor Ponta kormányfő államtitkárnak nevezte ki a kommunista diktatúra ellen küzdő ellenállók érdemeit elismerő államtitkárság keretében. Rostás Szabolcs | Krónika (Kolozsvár) 2015. július 13.A zöld szörnyetegVan annak tucatnyi esztendeje, hogy Frunda György a román parlamentben felhívta a figyelmet a legionáriusok létezésére, ténykedésére, hiszen tele az ország az általuk kiadott könyvekkel, folyóiratokkal, sőt, Bukarest utcáin is menetelnek. Már akkor hallottam, nem kell őket bolygatni, mert… felfigyel rájuk a közpolgár is, és akkor megerősödhetnek (?). A bukaresti Griviței út egyik épületén ma is ott lobog a duplakeresztes zöld zászló, sőt, hatalmas felirat hirdeti a világnak, hogy itt van Mihály arkangyal légióinak legvéresebb történettel rendelkező fészke, a Vasgárda. Ráadásul az épületben dokumentációs központ is működik, hogy az ifjúság is megismerkedhessen a „dicső” múlttal. Végül a törvényhozás két háza elfogadott egy törvénymódosítást, amellyel betiltották a legionárius és vasgárdista jelképek használatát, kimondták az általuk terjesztett eszmék fasiszta jellegét. Kényszer alatt tették ezt, hiszen több külföldi intézmény, egyesület, neves személyiség – többek között Elie Wiesel – figyelmeztetett arra, hogy egy sor szervezet átvette a legionáriusok ideológiáját. Mindezek ellenére a Vasgárda tovább menetel. Miközben a hatóságok a székely zászlót üldözték, a legionáriusok zászlaja mindvégig ki volt tűzve, a vasgárdistákat az egészségük felől sem kérdezték. Sőt, az interneten ma is ott a blogjuk, amelyben arról értekeznek, hogy a két világégés közötti román értelmiség krémjét –Mircea Eliadet, Emil Ciorant, Constantin Noicat, Nae Ionescut, Ernest Berneat stb. – ítélik-e el ezzel a jogszabállyal. Jó balkáni szokás szerint nemigen beszéltek, írtak sem a történészek, sem pedig a román kultúra jelesei nagyjaiknak fasiszta ténykedéséről, szerepéről. Sajnos, a fasiszta színezetű nacionalizmus még mindig mindennapi valóság Romániában. A zöld szörnyeteg csak a megfelelő pillanatra vár, hogy megint felüsse fejét. És éltetik az ország élén lévő, nagynemzeti álmokat kergetők honatyák, országnagyok és újságírók, a kisebbséget folyamatosan elnyomni akaró politikusok, a nemzeti érdek jelszó alatt ténykedő, de lényegében a központi hatalmat erősíteni óhajtó vezetők is. Olykor nem értik, még a törvény ellenére sem, hogy mi a baj a Vasgárdával. No meg az Új Jobboldallal. Elvégre lényegében ugyanazt akarják, mint ők. Román Győző Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. július 30.Tiltják a Ceauşescu-kultusztAkár börtönbüntetéssel is sújthatják ezentúl Romániában a háborús bűnösök, illetve a népirtás vádjával elítéltek emlékét ápoló személyeket. Andrei Muraru államelnöki tanácsos szerint a hatóságok már nekiláttak ama személyek beazonosításának, akik nyilvánosan fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő eszméket terjesztenek, valamint háborús bűnösök kultuszát ápolják. Minderre azután nyílt lehetőség, hogy Klaus Johannis államfő kihirdette a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló törvényt. A képviselőház által június végén megszavazott jogszabály betiltotta a legionárius és vasgárdista jelképek használatát, továbbá Romániában tilos lett háborús bűnösök emlékét ápolni. A törvény megállapítja, hogy a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül, amely 1927 és 1941 között fejtette ki tevékenységét az országban egyebek mellett Vasgárda név alatt. Legionárius jelképek rendszerint a hírhedten magyarellenes Noua Dreaptă (Új Jobboldal) nevű szélsőségesen nacionalista szervezet tüntetésein szoktak felbukkanni. A kezdeményezők az indoklásban megemlítették: egyebek mellett az Elie Wiesel-intézet hívta fel a figyelmet arra, hogy több feljelentésük esetében nem indított vizsgálatot az ügyészség azon cikkelyek értelmezése miatt, amelyek a holokausztra vonatkoznak. E szerint a legionárius mozgalmat nem értelmezik fasiszta jellegűnek, és 1989 után több szervezet, egyesület vagy politikai párt is zászlajára tűzte a legionárius-vasgárdista ideológiát, illetve a mozgalom vezetőinek népszerűsítését. Ezért tartották szükségesnek a legionárius eszmék fasiszta jellegének pontosítását a rendelet szövegében, amelyben a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelzők mellett most már a legionárius szó is szerepel. Andrei Muraru a szélsőségesség és az antiszemitizmus témájában Bukarestben rendezett konferencián arra figyelmeztetett, hogy három hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést kaphat, aki háborús bűnösök, népirtás és emberiesség elleni bűncselekmény miatt elítéltek emlékét ápolja. Hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, aki nyilvánosan tagadja vagy megkérdőjelezi a holokausztot, a háborús bűntetteket és a népirtást. „Bár ez még sokaknak nem tűnt fel, Romániában hivatalosan betiltották Nicolae Ceauşescu kultuszát, a kommunista diktátort ugyanis 1989. december 25-én népirtás vádjával ítélte el a rögtönítélő katonai bíróság” – szögezte le az elnöki tanácsos. Muraru egyébként korábban a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézetet (IICCMER) irányította, az intézmény pedig mandátuma idején indított vizsgálatot a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében. A történész hozzátette, a frissen hatályba lépett jogszabály alapján abban az esetben is feloszlathatják a fasiszta, legionárius propagandát folytató alapítványokat, szervezeteket, pártokat, ha „csupán” elektronikus úton terjesztik ezeket a nézeteket. Elnökké választanák A Ceauşescu-kultusz a forradalom óta eltelt két és fél évtized során is hódít Romániában. Korábbi felmérések szerint a román állampolgárok egynegyede a kommunista diktátort tartja az eddigi legjobb román politikusnak, 83 százaléka pedig véli, hogy Ceauşescu nem volt rossz vezető. Sőt a tavaly novemberi államfőválasztás kampányában közzétett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 66 százalékának meggyőződése, hogy a volt pártfőtitkár megnyerné a megmérettetést, ha indulhatna a voksoláson. Az 1989-ben kivégzett diktátorra minden évben tucatnyian emlékeznek meg születésnapján a bukaresti katonai temetőben lévő sírnál. Rostás Szabolcs Székelyhon.ro 2015. augusztus 7.Ha a fasizmust letiltják, a kommunizmust miért nem?Úgy látszik, a román nemzet nem tanul. Sem a történelemből, mert abból nem lehet. Sem a könyvekből, mert nem olvas. A mítoszokat csökönyösen romboló számos könyvének egyikében Lucian Boia professzor olyan kijelentést tesz, mellyel nem kerülhette el a divatos, illetve régi vágású történészek bírálatát. Vagy a példabeszédeket és idézeteket kedvelőikét. Boia úr véleménye szerint sosem tanulunk semmit a történelemből, ami azt jelenti, hogy az oly sokak számára kedves Historia magistra vitae est mondás, melyről kevesen tudják, hogy a cicerói De oratoreból származik, már nem igazán állja meg a helyét. Nem Boia professzor az egyetlen, aki ezt megkérdőjelezte. Gyakoriak a témát érintő viták a nyugati akadémikus körökben. És nem kevés könyv is foglalkozik a kérdéssel. Csakhogy nemcsak a történelemből nem nagyon tanulunk semmit, de – úgy tűnik – a könyvekből sem. Erre a következtetésre a Klaus Johannis elnök által júniusban kihirdetett 217/2015-ös törvény miatt keletkezett eddigi vita megfigyelése során jutottam. A mára legionáriusellenes törvényként elhíresült jogszabályról van szó. Kétségtelen, hogy a kérdéses dokumentum nyilvánosságra kerülése után felszínre tört, egyáltalán nem érdekmentes ellenséges indulatok egy része a törvény koncepcionális és megfogalmazási hibáiból származik. (Ezeket Andrei Pleşu úr remekül jelezte az adevăru.ro-n hétfőn megjelent kommentárjában.) Az „átalányban” megfogalmazott árnyalatlan ítéletekből, melyekre, olybá tűnik, biztatni kíván. A negatív indulatok másik részét – ahogy azt szintén Andrei Pleşu emeli ki nagyon jól – Andrei Muraru elnöki tanácsadó egyik kijelentése váltotta ki, aki olyasmit látott bele a jogszabályba, amit az valójában nem tartalmaz. Nevezetesen azt a rendelkezést, hogy a kommunista–ceauşiszta propaganda szintén tiltott lesz és ugyanolyan drasztikusan büntetik majd, mint a szélsőjobboldalit. A szélsőjobboldali doktrínák szimpatizánsai – sokan-kevesen, amennyien még létezhetnek Romániában –, valamint az antiszemiták, akikről nem érdemes azt gondolnunk, hogy sohasem léteztek és most sincsenek a kárpáti–dunai–pontoszi térségben, rögtön hevesen tiltakoztak, és azt mondták, a törvény a külföld és a fáradhatatlan zsidó lobbi utasítására készült. Ugyanezek a szimpatizánsok, mielőtt elkészülne egy mélyreható és részletes történelmi elemzés, vagy olyan akadémikusi rangú történészek segítségével, akik sohasem mosták le magukról a szégyent, hogy nevüket adták a kommunista–ceauşiszta hamisításokhoz, arról akarnak meggyőzni minket, hogy a legionáriusok nem voltak fasiszták, vagy nem követtek el gyilkosságokat. De még mennyit, és nemcsak az 1941. januári lázadás napjaiban. És kiszolgálták Hitlert. Ami nem jelenti azt, hogy mindazok gyilkosok lettek volna, akiket egy adott pillanatban elvarázsolt a legionárius doktrína agresszív nacionalista vetülete. Vagy, hogy mindazt, ami jót és értékeset írtak, többé nem lenne szabad olvasni és népszerűsíteni. Az antikommunisták is hevesen tiltakoztak, akik – nem találván meggyőzőnek Muraru úr szavait –, azt vetették fel, hogy a törvény a részlegesség bűnébe esik. Azzal, hogy bevallja és elismeri a Holokausztot, elítéli azt, valójában Elie Wiesel, Alexandru Florian és a hozzájuk közelállók kedvére tesz. De megfeledkezik a kommunista Gulág szörnyűségeiről. Ezáltal, nem túlságosan ártatlanul, egy európai forgatókönyvet ismétel meg, mely odavezetett, hogy a nácizmust és a fasizmust megfelelően elítélték, a kommunizmust viszont csak formálisan, kevés meggyőződéssel, hiteltelenül, félszájjal és egy félig üres terem előtt. Semmiképpen sem annyira drasztikusan, mint a nácizmust. Számos, az utóbbi 20-25 évben elsősorban a Humanitas kiadónál, de a Polirom kiadónál és máshol is megjelent könyv feltárta a XX. századot meghatározó két totalitarizmus bűnös természetét. Azt a tényt, hogy a nácizmus és a kommunizmus, ahogy azt Pierre Chaunu nagyon jól mondta, „heterozigóta ikrek” voltak. Hogy miattuk Európa jelentős része a „halál földjévé” vált, ahogy azt Timothy Snyder írta. Hogy a kommunizmus és a nácizmus bűnös jellegének leleplezése egyáltalán nem mennyiségi kérdés. Cvetan Todorov a Gonosz emlékezete, a jó kísértése című könyvében […] legalább két példát említ a XX. századi személyiségek közül – Margaret Buber-Neumannt és Vasili Grosmant –, akik egyaránt megtapasztalták a kommunista és a náci terrort is. És mindkettőt megszenvedték. Vladimir Tismăneanu a Humanitas kiadónál jelentetett meg nemrég egy könyvet, az Ördög a történelemben – Fasizmus és kommunizmus a XX. században címűt, melyben a két gonoszság hasonlóságaira mutat rá. Az ördögnek, vagy az évszázad szerencsétlenségének, ahogy Alain Besançon nevezte, a múlt században két megnyilvánulási formája volt. […] A XXI. században mindkettőtől egyforma gondossággal kell óvakodnunk. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a 217/2015-ös törvényt vissza kellene vonni, meg kellene semmisíteni, majd oly módon kellene újraírni, újra megszavazni és újra kihirdetni, hogy egyértelműen szabályozza bármilyen fajta szélsőségesség és a totalitárius késztetés bármilyen típusának büntetését. Talán így bizonyítani tudjuk majd, hogy tényleg tanultunk valamit a történelemből, de azokból a könyvekből is, melyek megpróbálták megmagyarázni a torzulásait. Mircea Morariu foter.ro 2015. augusztus 17.A fasisztaellenes törvényt bírálja egy ortodox püspökA Bukarestbe tervezett nagyméretű mecset megépítése ellen tiltakozott, és bírálta a fasiszta szervezetek és személyek kultuszát tiltó törvényt Ambrozie giurgiui püspök. Az ortodox egyházi vezető a bukovinai Putna kolostorában tartott szombati liturgián kelt ki a mecsetépítés és a szélsőséges szervezetekben részt vett személyiségek népszerűsítését tiltó jogszabály ellen. A több ezer ember előtt tartott liturgián Ambrozie úgy fogalmazott: „nagy terhet jelent egy ember számára a nemzetet a vállán hordozni, és egyeseknek nem is bírja a térde”. Van, aki meg is műttette – utalt a mecsetépítést jóváhagyó kormány feje, Victor Ponta miniszterelnök közelmúltbeli műtétére „Jó lenne, ha nem veszítenénk el az eszünket, ha nem hagyna el a román józan ész. A vajdák országában nem lehet mecsetet építeni” – szögezte le. Rámutatott: a Károly-palotában, valamint Konstancán is áll egy mecset, valamint létezik az egyházügyi egyeztető tanács, amelynek elnöki tisztségét vetésforgóban töltik be az elismert egyházak képviselői. A fasiszta szervezetekhez tartozó politikusok és egyéb közszereplők kultuszát tiltó törvény kapcsán úgy fogalmazott: a politikusok nem fogadhatnak el „egyetlen éjszaka alatt törvényeket a saját népük ellen.” „Nem lehet elítélni a sokat szenvedett román értelmiséget, amelyről Petre Ţuţea azt mondta: leírhatatlan atrocitásokat szenvedtek el az átnevelésüket célzó román tömlöcökben és börtönökben. (…) Nem ismételhetjük meg a történelmet néhány epigon miatt” – fogalmazott Ambrozie. A főpap feltette a kérdést: ki ítéli el ma a gulágot, a szibériai vagy bărăgani deportálásokat? Mint arról beszámoltunk, a képviselőház által június végén megszavazott jogszabály betiltotta a legionárius és vasgárdista jelképek használatát, továbbá Romániában tilos lett háborús bűnösök emlékét ápolni. A törvény megállapítja, hogy a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül, amely 1927 és 1941 között fejtette ki tevékenységét az országban egyebek mellett Vasgárda név alatt. Legionárius jelképek rendszerint a hírhedten magyarellenes Noua Dreaptă (Új Jobboldal) nevű szélsőségesen nacionalista szervezet tüntetésein szoktak felbukkanni. A kezdeményezők az indoklásban megemlítették: egyebek mellett az Elie Wiesel-intézet hívta fel a figyelmet arra, hogy több feljelentésük esetében nem indított vizsgálatot az ügyészség azon cikkelyek értelmezése miatt, amelyek a holokausztra vonatkoznak. E szerint a legionárius mozgalmat nem értelmezik fasiszta jellegűnek, és 1989 után több szervezet, egyesület vagy politikai párt is zászlajára tűzte a legionárius-vasgárdista ideológiát, illetve a mozgalom vezetőinek népszerűsítését. Ezért tartották szükségesnek a legionárius eszmék fasiszta jellegének pontosítását a rendelet szövegében, amelyben a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelzők mellett most már a legionárius szó is szerepel. A jogszabály tiltja a népirtásért elítélt nacionálkommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu kultuszát is. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) 2016. január 5.Érdekvédő vagy provokátor? – A Dan Tanasă-jelenségDan Tanasă, a 34 éves blogger 2011-ben végzett kommunikáció szakon, vizsgadolgozatában a Románia és a románok megjelenése a hazai magyar nyelvű sajtóban témát boncolgatta. Küldetéstudatának 2007-es ébredése óta ő a Hargita-Kovászna megyei „elnyomott" románok önjelölt érdekvédője. A rendkívüli nemzeti érzékenységgel megáldott Tanasă nem éppen szerény, önmagáról így írt 2010-ben: „jobb vagyok 50 személyes ismerősömnél, de egymillió olyannál is, akit nem ismerek". Viszont mindenekelőtt kemény, civil kurázsival megáldott érdekvédő, aki zászlajára tűzte, hogy márpedig megvédi a magyar megyék románjait a „többségi elnyomástól". Hiszen Dan Tanasă nem tesz egyebet, mint hogy él jogaival, azaz panaszt tesz, feljelent, kivizsgálást kér, illetve nyilvánosan hangot ad nemtetszésének. Hiteles, mert Kovászna megyéből származik, valamint azokat a félelmeket lovagolja meg (feltehetően hittel), melyek ott élnek a két megye románjaiban, román tiszt(ség)viselőiben. Utóbbiak mindent megtesznek, hogy folyamodványai befogadásával azok megalapozottaknak, az okok pedig ténylegeseknek tűnjenek, hiszen kimondva-kimondatlanul ők is így élik meg, hogy e két megye zsíros állami állásait, tisztségeit, netán az igazgatótanácsi tagságokat nem automatikusan kapják meg, a bukaresti politikai háttér-megállapodások mellett még versenyhelyzettel is szembe kell nézniük ott, ahol évtizedekig nekik jutott minden konc. Dan Tanasának áll a (román) zászló, záporoznak rá és zsebébe a díjak. 2014-ben, a Hargita-Kovászna megyei románok védelmében kifejtett bátorságáért a Voiculescu család alapítványa 50 000 lejes pénzjutalommal járó elismerésben részesítette: megkapta a Szabad sajtóért kifejtett bátorság díjat. De 2015-ben is bezsebelt néhány elismerést: a Hargita-Kovászna-Maros megyei románok civil fóruma elismerő oklevéllel jutalmazta, és az Egyesültünk Egyesülettől is kíválósági díjat kapott. Köszönet is megilleti Dan Tanasát, mégpedig egyik 2014-es akciójáért, mellyel egy gyergyószentmiklósi Nyírő József-emlékünnepséget támadott meg, arra hivatkozva, hogy a rendezvény fasiszta, románellenes és antiszemita eszméket népszerűsít. Beadványa miatt első alkalommal erősítette meg román hatóság hivatalosan, hogy Nyírő József se nem fasiszta, se nem háborús bűnös. A gyergyószentmiklósi ügyészség elutasító határozatában kimondja: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyírő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában". A román nemzet védelmében fellépő blogger és hivatásos feljelentő, ma már szinte nemzeti hős különben azzal él vissza, hogy kifejezetten olyan törvények és szabályok megszegése miatt emel panaszt, melyek nincsenek tekintettel, netán ellent is mondanak a romániai kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseknek. Mert Romániában mindent be lehet törvényesen bizonyítani, miként annak ellenkezőjét is, csak más törvényekre hivatkozva. Dan Tanasából az egészséges román nacionalista erők (is!) hős székelyföldi nemzetvédőt faragtak, akit bátorságáért minden valamirevaló román tisztel. Az, aki sosem járt Székelyföldön. És nem is fog, mert Tanasă lerántja a leplet, hitelesen, ő ugyanis a bőrén tapasztalja (bár jelenleg Spanyolországban él, és onnan alkot) a valóságot, ami más – különben mindig más –, mint a hivatalos, politikai hátérralkuk alakította színjáték. Hősünket viszont nem kiröhögni kell(ene), hanem Mózesként tisztelni, aki a magyaroknak is példát mutat civil kurázsiból. Ha minden jogsértés vagy annak vélelme esetén hivatalosan is hangot adnánk nemtetszésünknek, akkor bizony térdre lehetne kényszeríteni a látszatdemokrata kaméleonsovénokat is, de még a csak jó értelemben vett nacionalista román hivatalnokot is. Ugyanis van egy apró igazság, amire Dan Tanasă rájött: száz panasznak is egy a vége. Mert ha csak egyet helybenhagy valamilyen hatóság, akkor íme, ott a bizonyíték, ha viszont egyet sem, akkor is bizonyíték születik. Mégpedig annak bizonyítéka, hogy részrehajló a hatóság, hiszen aligha létezhet százból száz megalapozatlan ügy. És indulhat(na) a tánc... Szőke László. Krónika (Kolozsvár) 2016. február 14.Így dolgozik a román titkosszolgálat SzékelyföldönA Székelyföldön a román titkosszolgálatok által odatelepített ügynökök, megbízást teljesítő állami hivatalnokok, főállású provokátorok dolgoznak azon, hogy egyrészt megfélemlítsék a magyarokat, másrészt kiprovokáljanak valamit, amire hivatkozva majd jól odacsaphat a bukaresti hatalom. A parajdi származású budapesti újságíró, Lukács Csaba a Magyar Nemzet hasábjain közölt erről egy összegző ismertetést, alább olvasható. Február hatodikán boldogan jelentette be Facebook-oldalán Dan Tanasă román újságíró, hogy elérte a tízezer lájkot, vagyis ennyien kedvelik a szakmai oldalát. Négy nappal korábban arról írt büszkén, hogy blogját (dantanasa.ro) a tavalyi esztendőben 372 ezer ember látogatta meg, akik közel hétszázezer oldalletöltést produkáltak. Ezzel egy román internetelemző szolgáltatás szerint az egyik legolvasottabb szerző a helyi blogszférában, egyre növekvő nézettséggel: az oldal idén januárban már 99 ezer egyéni látogatót és 151 ezer oldalletöltést hozott a konyhára. De ki ez a 34 esztendős fiatalember, aki évente a székelyföldi magyar önkormányzatok tucatjait citálja bíróság elé, és annyit publikál, mint máshol egy egész szerkesztőség? Aki ismeri a családját, azt mondja: a nyolcvanas években, a Ceaușescu-féle iparosításkor Moldvából Sepsiszentgyörgyre betelepített egyszerű román munkásszülők gyereke. Ő már a székelyföldi településen született, ott végzett (román nyelvű) középiskolát, aztán a Facebook-profilja szerint a brassói Transilvania Egyetem pszichológia és neveléstudományi karán diplomázott, majd 2011-ben mesterfokozatot szerzett kommunikációból és PR-ból. A szakdolgozata a Románia és a románok a romániai magyar nyelvű sajtóban címet viselte. Dan Tanasă saját bevallása szerint 2008 óta ír az „RMDSZ és a Magyar Polgári Párt által ellenőrzött helyi önkormányzatok vaskos visszaéléseiről”, amelyeket Hargita és Kovászna megye román lakosai ellen követnek el. Jó ideje nemcsak cikkeket, hanem feljelentéseket is szövegez, hogy megállítsa az említett megyékben azt az „etnikai tisztogatást, amelynek ki vannak téve a románok”. Büszkén idézi Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, aki egy helyi lapnak azt nyilatkozta: „egy vagy két ember a hivatalban gyakorlatilag csak azzal foglalkozik, hogy megválaszolja Dan Tanasă vagy más hasonlók kéréseit”. Lia Olguța Vasilescu korábbi nagy-romániás, majd szociáldemokrata szenátor, jelenlegi craiovai polgármester szerint „ha Dan Tanasă nem lenne, akkor ki kellene találni”. A feljelentéseket gyakran egy hangzatos nevű szervezet, a Civil Egyesület a Büszkeségért Európában (ADEC) nevében teszi meg. Ezt a román cégbíróság adatai szerint négyen alapították: a blogger az elnök, Cristina Florentina Stancu a főtitkár és Adina Tanasă az alelnök. Sem a legnépszerűbb kereső, sem a közösségi oldal nem ad releváns találatot ezekre a nevekre, és a negyedik tagra Valentin Călugăru néven (ez magyarul Bálint szerzetest jelent) is csak egy zárt Facebook-csoportot találtunk. Az egyesület célkitűzései között a román nemzetállam népszerűsítését, az alapvető emberi jogok védelmét nevezik meg, kiemelve, hogy utóbbiakat a román nyelvű román állampolgárok esetében tartják fontosnak, éljenek a határokon belül vagy a diaszpórában. Sok embert, köztük több kollégát megkérdeztem Erdélyben a Dan Tanasă-jelenségről. Kevesen merik névvel vállalni az elmondottakat, mert attól tartanak, a notórius feljelentő azonnal bíróság elé citálja őket. Abban szinte mindenki egyetért: a férfinak köze van valamelyik titkosszolgálathoz. Mivel úgy védi a székelyföldi románok jogait, hogy közben előbb Spanyolországban töltött éveket, most pedig éppen Németországban él, nagy valószínűséggel a román külügyi hírszerzés (SIE) embere. Külföldről másképpen egyszerűen nem lehetne ilyen hatékonyan értesülni arról, ha egy eldugott kis falu polgármestere kitűzi a székely lobogót – napokon belül megy a blogger által aláírt feljelentés a bíróságra a helyszínen készült fotókkal. Akad, aki úgy véli, a romániai citizen journalism, egyfajta civil újságírás egy eléggé idegesítő és elfogult előfutára, de mindenképpen úttörő munkát végez. Ő állította össze az első adatigénylés-útmutatót is Romániában, utat nyitva egyrészt a tényfeltárással foglalkozni vágyó kollégáknak, másrészt azon civileknek, akik kérdésekkel szeretik bombázni a hivatalokat. Szőke László erdélyi újságíró a Székelyhon portálon megjelent írásában összeszedte, hogy a bloggerre valóságos díjeső hull: tavalyelőtt a Hargita–Kovászna megyei románok védelmében kifejtett bátorságáért a Voiculescu család alapítványa 50 ezer lejes (három és fél millió forintos) pénzjutalommal járó elismerésben részesítette, mellette megkapta a szabad sajtóért kifejtett Bátorság díjat, valamint a Hargita–Kovászna–Maros megyei románok civil fóruma elismerő oklevelét is. A Ceaușescu-rendszer egykori működtetőjéből lett médiamágnás és nagyvállalkozó oligarcháról, Dan Voiculescuról jó tudni, hogy korrupció miatt tízéves börtönbüntetését tölti. Úgy tudjuk, a blogger már az egyetemi tanulmányai alatt kapott az üzletember-politikus alapítványától ösztöndíjat – az biztos, hogy Voiculescu médiatermékeinek, így például az Antena 3 televízió nem éppen magyarbarátságáról híres beszélgetőműsorainak is gyakori vendége. Több erdélyi kolléga megpróbálta interjúra kérni a férfit, de nekik még csak nem is válaszolt a megkeresésre. Mi szerencsésebbek voltunk, ímélben feltehettünk neki kérdéseket. Arról érdeklődtünk, eddig összesen hány feljelentést, észrevételt, panaszt és kérdést fogalmazott meg a székelyföldi magyar önkormányzatok és más magyar vezetésű hatóságok ellen, és honnan van ideje ennyi papír legyártására a rengeteg blogbejegyzés megírása közben. Azt is megkérdeztük, honnan jönnek a tuti tippek, és ezekben hogyan tud megbízni, hiszen ő külföldön él. Az utolsó kérdésünk arra vonatkozott, nem gondolja-e gyávaságnak, hogy Nyugat-Európában él, miközben – szerinte legalábbis – a Székelyföldön élő románoknak segítségre van szükségük. Kérdéseinkre lapzártáig nem kaptunk választ. Ha aprólékosan végigkövetjük több ember Facebook-profilját, megnézzük a keresztlájkokat, a posztolások idejét, összeáll a kép: Dan Tanasă napi kapcsolatban van a magyarlakta megyék egykori és jelenlegi román prefektusaival, a Kovászna megyei főfogyasztóvédővel (róla mindjárt bővebben), Ioan Selejan egykori székelyföldi ortodox püspökkel, valamint az érintett megyékben lakó románok különféle szervezeteivel. És nem hallgathatjuk el azt sem, hogy Dan Tanasă aknamunkáját nagy valószínűséggel segíti sok sértett vagy csak egyszerűen rosszindulatú székelyföldi magyar ember is. Miközben nagyon sok pert megnyer (ilyenkor diadalittas poszt születik a blogján), néha balul sül el a feljelentése. 2014-ben a gyergyószentmiklósi Nyírő József-emlékünnepséget támadta meg, beadványában azt sérelmezve, hogy a magyarok olyan rendezvényt szerveztek, ahol fasiszta, románellenes és antiszemita eszméket népszerűsítettek. A gyergyószentmiklósi ügyészség elutasító határozatában kimondta: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyírő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában.” A Nyírő-híveknek immár román hatósági papírjuk van arról, hogy az íróval kapcsolatos események nem büntethetők. Dan Tanasă professzionális módon használja ki azt a tényt, hogy a román törvények és szabályok sok esetben egymásnak ellentmondanak, így a bíró kétféleképpen dönthet, és jellemzően a bloggernek ad igazat. A blogger bejegyzéseinek lelkes lájkolója és megosztója egy Háromszékre küldött állami alkalmazott, Gheorghe-Mircea Diacon. Ő a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője, és mindent megtesz azért, hogy bekerüljön a központi román sajtóba mint a székelyek könyörtelen Cattani felügyelője, aki azonnal lecsap minden vélt vagy valós törvénytelenségre. Az Ébredj, román! nemzeti himnusz szellemében indult megbírságolni az ellenséget, vagyis a magyarokat. Egyszer a „székely ízvilág” miatt büntet, máskor a taxisok SIC matricája szúrja a szemét, a lényeg a show és a több ezer lejes bírság. A Háromszék napilapban Szekeres Attila tollából alaposan dokumentált írás jelent meg arról, hogy a hős moldvai fogyasztóvédő rendőrnek nem volt jó: fogdaőri állásából kirúgták, mert egy bezárt nő feljelentést tett ellene nemi erőszak vádjával. Utána a polgárőrségtől is mennie kellett, mert részegen többször lejáratta magát saját kollégái előtt, ezért átnyergelt a politikusi karrierre a kommunista utódpárthoz. Aztán eltűnt, Spanyolországba ment dolgozni, ahol különösen jól sikerült neki valami, mert egyetlen év alatt, 2010-ben szülővárosában egy beltelket, egy házat és öt kültelki parcellát írattak a nevére. Egy székelyföldi faluban is kapott telket, Sepsiszentgyörgyön pedig összesen négy tömbházlakás birtokosa – igaz, ezeket korábban vette. A vagyonnyilatkozatában egyébként nem tesz említést külföldön szerzett jövedelemről. 2013 óta vezeti a hivatalt. Amikor megbüntette a „székely íz” szókapcsolat használatáért a háromszéki hentesüzemet, a Marosvásárhelyi Rádió érdeklődésére kifejtette, hogy nem létezik „székely íz”, egy élelmiszer édes, keserű vagy savanyú lehet. „Manapság egyre képtelenebb helyeken használják a székely megnevezést, lehet, hogy majd megjelenik a székely vécé vagy székely temető is” – nyilatkozta, de nem reagált arra a kérdésre, hogy mi van a román áruházakban bőven megtalálható, „tradicionális román ízeket” tartalmazó élelmiszerekkel. Buzgalma néha már tragikomikus: mivel ragaszkodik minden egyes termék nevének román feliratozásához, a kézdivásárhelyi Rigó Jancsi cukrászdában a névadó édesség, vagyis a cigányprímásról, Rigó Jancsiról elnevezett rigójancsi termékcímkéjét is kicseréltette. „Mierla Ionică” van felül, alatta pedig a magyar megnevezés szerepel. Amikor a Háromszék egy publicisztikában megírta, hogy az igazgató közröhej tárgyává tette az állam egyik fontos intézményét, a felügyelőség ellenőrei rászálltak az újságosbódékra. Figyelmeztetéseket osztottak és bírságokat róttak ki, azt is kifogásolva, hogy hiányzik a román felirat például a székely és a magyar kártyáról, a vécépapírról, valamint a szemetes zacskóról. A kiadó hat jegyzőkönyvet megtámadott a bíróságon, négy esetben már alapfokon nyert. Az állami alkalmazott Gheorghe-Mircea Diacon Facebook-profilján a megosztások zöme magyarellenes tartalmú, és néha becsúszik egy-egy, a saját fogyasztóvédelmi fellépését dicsőítő közlés. És persze állandó vendégként Dan Tanasă blogposztjai. Némi keresés után találunk közös képet is a bloggerrel, amelyen a castellóni Vermut Playa bejáratánál pózolnak. A hivatalnok egyértelmű magyarellenességének nincsenek jogi következményei, hiába kérték ezt többször például a megyei tanácsban, arra is hivatkozva, hogy ilyen rovott múlttal nem is tölthetné be az adott tisztséget. „Mircea Diacon magaviselete tulajdonképpen Románia mai államigazgatását jellemzi” – olvashatjuk a Háromszék cikkének utolsó megállapítását. Funartól Tudoron át Tepesig Gheorghe Funar 1992-ben választották meg Kolozsvár polgármesterévé a „magyar veszéllyel” kampányoló Gheorghe Funart, aki 12 évet töltött a város élén. El akarta távolítani a főtérről Mátyás szobrát, később „csak” román zászlóerdővel vette körül, s magyarázó tábla került talapzatára. Idővel nemcsak a padokat, a város utcáit akkoriban behálózó égősorokat, hanem az utcai hulladékgyűjtőket is román nemzeti színekkel díszítette, kisebb zavart okozva egyébként viszonylag mérsékeltebb hívei körében. Funar 2004-es bukása után is a régi maradt: néhány éve Jézus dáciai eredetét bizonygatta, egy esztendeje pedig azért ítélte pénzbüntetésre a bukaresti diszkriminációellenes tanács, mert a magyart a „lovak nyelvének” nevezte. Máig élénken tiltakozik, ha magyarellenességgel vádolják; ő csupán az RMDSZ szeparatizmusára kíván figyelmeztetni. Corneliu Vadim Tudor 2000-ben bejutott az elnökválasztás második fordulójába a nagy-romániás Corneliu Vadim Tudor, Ceausescu korábbi „udvari költője”, akit Ion Iliescu végül legyőzött. A megszállott nacionalista politikus nemcsak a magyarellenességgel tudott szavazatokat szerezni magának – az RMDSZ betiltása, az „illojális magyarok” kitoloncolása visszatérő témája volt –, hanem antiszemitizmusával is. Az ezredforduló utáni években gyors népszerűségvesztését az sem állította meg, hogy például 2012-ben megfenyegette Vass Ádámot, a kolozsvári CFR-hez igazolt focistát, hogy „elvágja a nyakát”, mert arra a magyar címer volt tetoválva. 2013-ban összeveszett Gheorghe Funarral, akit a 2014-es elnökválasztási kampányban „elmebeteg kolozsvári disznónak” nevezett, míg a voksoláson győzelmet arató Klaus Johannist nemes egyszerűséggel Hitler kretén unokájaként aposztrofálta. Vissza Ionesti-et! 2012 januárjában alakult meg az a szélsőséges, jelentéktelen, leginkább az abszurd kategóriájába tartozó, ám eszmeileg több újságcikkel megtámogatott Facebook-csoport, amely bejelentette „Románia területi igényét” többek között Ionesti-re (Hódmezővásárhely), Debretinre (Debrecen), Macaura (Makó), Mestecanesti-re (Nyíregyháza) s az egész „elmagyarosított” Tiszántúlra. Új vasgárdisták 2015 novemberében hivatalosan is párttá alakult az ezredforduló óta működő vasgárdista Új Jobboldal (Dreapta Noua). A szervezet aktivistái az 1918. december 1-jei gyulafehérvári határozatra emlékező román nemzeti ünnepen Sepsiszentgyörgyön tartottak magyarellenes felvonulást. Drakula ükunokái 2016 januárjában Vlad Tepes Őrjárata néven félkatonai szervezetet hozott létre a szélsőjobboldali Egyesült Románia Párt (PRU), amelyet a jelenleg független parlamenti képviselő, Bogdan Diaconu alapított, aki Funarhoz hasonlóan szintén élénken tiltakozik a magyarellenesség vádja ellen. Régi műsor új emberrel: terítékén az RMDSZ és a magyar feliratok betiltása, a „románellenes” külföldiek kiutasítása szerepel. Lukács Csaba. mno.hu 2016. március 26.Nyirő József portréjához (Lélekdarabkák a térben)Sok mindent mondanak róla, de valamit nagyon elhallgatnak, hogy létezik olyan hivatalos román ügyészségi határozat, amely világosan kimondja: semmilyen terhelő adat az íróra vonatkozóan nincs. Átkutattak mindent, de nem találtak semmit. Hogy mi mindennel próbálták besározni, most hadd ne soroljam. Itt a határozat román nyelvű szövege azoknak, akik Nyirő hallatán kígyót-békát kiabálnak. Pedig határozat is született arról, miszerint: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyirő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában.” Lásd a dokumentumot: Tiszta és világos, erről beszélek. Nyirő Józsefet 1945-ben Magyarországon sem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek. A végtisztesség megilletné, mint Isten bármelyik gyermekét. Nagy író volt, és ma is tovább él műveiben. Nyirő nem Rideg Nem véletlen, hogy egy megtévesztő fényképet is terjesztenek róla – az író valós portréja helyett –, hiszen a másik egy eléggé rideg, szomorkás, megtört arcképet ábrázol. A hamis fénykép nem Nyirő József írót mutatja, hanem Rideg Sándor (1903–1966) Kossuth- és József Attila-díjas magyar írót. Ez az ismeretlen „Nyirő-portré” a Székelyudvarhelyre tervezett temetési huzavona alkalmából került világhálós közforgalomba, és azóta is járja világ körüli útját. Rideg Sándor sem ismeretlen számunkra, legolvasottabb műve, az Indul a bakterház, az író első regénye 1939-ben jelent meg, sikertörténet lett. A regény alapján filmet is készítettek 1979-ben azonos címmel, a magyar vígjátéknak 1980-ban volt a bemutatója. Nem árt tudni, hogy a bakter szerepét eredetileg az erdélyi születésű Bencze Ferenc játszotta volna, ő azonban betegsége miatt nem vállalta el, így az utolsó pillanatban kapta meg Koltai Róbert. Mindezt azért jegyzem, hogy legyünk körültekintőbbek az igazi Nyirő-portré kiválasztásánál. Család és ház Valamikor a szombatfalvi részen a Hunyadi utcához tartozott a Toroczkai Wigand Ede-stílusban épült ház, az emberek már akkoriban is csodájára jártak a székely kúriának. A földszinten kettős megosztásban az ebédlő, illetve az író dolgozószobája, könyvtára, de ha dolgozott, akkor az emeletre vonult vissza. A szobák falain a legnevesebb erdélyi képzőművészek és festők, Kós Károly, Bánffy Miklós gróf és Haáz F. Rudolf munkáit csodálhatta a vendég. A földszinten a konyha Ilona asszony „birtoka” volt, a víz a padlástérben elhelyezett nagy tartályból szaladt lefelé, a világítást villanyáram biztosította. Ha kiment a biztosíték, maga az író javította meg. Az emeleten gyermekeinek, Rékának, Csabának és Ildikónak volt a székely ihletésű szobája. Nem felejthetem ki a Kusza névre hallgató házőrzőt sem a felsorolásból. A székely kapu hiányzik, fenyédi vagy kadicsfalvi faragómesterre várt az elkészítése, de a háború sok mindent elsodort. Nyirő virtusból lett író, hasonlóképpen volt éveken keresztül molnár, mert a székely ember életében mindennél fontosabb a virtus. Ő tetőtől talpig székely volt. Tagja volt a Székely Dalegyletnek, a színjátszó csoportnak, ő maga volt rendezője a Júlia szép leány balladajátéknak, a díszleteket lelki jó barátja, Haáz F. Rezső tervezte, festette. Előfordult, hogy együtt játszott Ildikó leányával az udvarhelyi színpadon, akit Tündérkének becézett. Uz Bence Eredeti modellje Varságon született, fent a havasokban, Pál Sári Dénes, aki a Bagzos nevű tanyán élt. Az Uz Bence, az utászból havasi pásztorrá lett, furfangos észjárású székelyről szóló könyv először 1933-ban a szerző kiadásában jelent meg Haáz F. Rezső címlaprajzával. Magánál az írónál volt megvásárolható. Film is készült a regényből, Jávor Pálnak jutott a főszerep, Nyirő ajánlására a kézdivásárhelyi születésű Tompa Sándort (Pufit) is szerződtetik. A film a székely ember furfangosságát, az élethez, a nagyvilághoz való viszonyulását mutatja be, a siker nem marad el. A magyar filmgyártás remekbe szabott mesterműveként emlegetik, a világhírű góbé humor, a küzdő és mosolygó székely nép filmje az Uz Bence, hirdetik a korabeli lapok. Hargitafürdőn menedékházat neveznek el a főhősről. Az Uz Bence menedékház 1345 m tengerszint feletti magasságban található. Építését 1940-ben határozta el az Erdélyi Kárpát Egyesület csíkszéki osztálya, terveit Schmidt József építészmérnök készítette. Az adományokkal és kétkezi munkával támogatott turistaszállót 1942-ben avatták fel. Uz Bence a székely megmaradás jelképe. Ilona asszony, donna Helena Bedő Ilona tanítónő a marosvásárhelyi református temetőben alussza örök álmát. Nyirő József halálos ágyán is aggódik feleségéért, ezért utolsó írásában arra kéri a túlélőket: „Ha azonban mégis úgy fordulna, hogy elesem a harcban, kérlek téged, népem, hogy ne feledkezzél el szegény, öreg, árva, elhagyott donna Helenáról, aki infinitívusban beszéli a spanyol nyelvet, és utánam is küldjetek egy kurta, futó Miatyánkot!” Nyirő, ha tréfálkozott feleségével, nem felejtette el megjegyezni: „Ilus lelkem három nyelven tud: magyarul, székelyül s perfektül.” Az író kérése meghallgatásra talált. Ilona asszony egy esztendeig élt Madridban egyedül, majd magyar emigránsok segítségével a hollandiai Dreibergenbe, egy református szeretetotthonba került. A román hatóságok hazatérési engedélyt adnak, az út Marosvásárhelyre vezet, ez a kijelölt hely. Bár kérelmezte 1948-ban, és meg is ígérték, az udvarhelyi lakás visszaadása elmaradt. Szerény anyagi körülmények között élt, kevéske nyugdíjból és román írószövetségi segélyből tengette napjait. Tasnádon halt meg, Csaba fiánál, úgy hozták haza koporsóban. A család kérésére Csiha Kálmán temette el 1984 áprilisában a húsvéti ünnepeken. (Közismert: a székelység egyik legnagyobb íróját a román hatalom nem engedte hazai földben megpihenni – szerk. megj.) BALÁZS ÁRPÁD (Eloszekelyfold.wordpress.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 28.Kitüntetett túlélők75 éve tört ki a jászvásári pogrom Három holokauszttúlélőt a Hűséges Szolgálat Érdemrenddel tüntetett ki Klaus Johannis az 1941-es jászvásári zsidóellenes pogrom 75. évfordulója alkalmából. Az erről szóló rendeletet tegnap írta alá az államfő. Az elnöki hivatal közleménye szerint Marcel Fișel, Iancu Țucărman és Leonard Zaicescu példás erkölcsi tartásuk elismeréseként, a második világháború során átélt megrázó szenvedéseik előtti tisztelet jeléül és a holokauszt emlékezetének ébrentartásáért kapják meg az érdemrend tiszti, illetve lovagi fokozatát. Mindhárman a román területen elkövetett legnagyobb zsidóellenes vérengzés, a jászvásári pogrom, illetve az onnan útnak indított, úgynevezett „halálvonatok” túlélői. 1941 júniusában Ion Antonescu, Hitler szövetségese, a Szovjetunióval frissen hadba lépett Románia akkori kondukátora parancsot adott arra, hogy Jászvásárt „tisztítsák meg” a zsidóktól, akik akkor a moldovai város lakosságának több mint egyharmadát tették ki. A június 28-án kezdődött pogromnak több mint tizenkétezer zsidó áldozata volt. Az áldozatok nagy részét a katonaság, csendőrség és a hozzájuk csapódott csőcselék a városban meggyilkolta, majd több ezer zsidót vasúti kocsikba zártak, amelyek céltalanul bolyongtak az országban, amíg a rajtuk lévők a hőségtől és a szomjúságtól életüket vesztették. Jászvásáron ma kétnapos megemlékezés-sorozat kezdődik a bukaresti székhelyű Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet szervezésében. Koszorúzásokat rendeznek a megye három zsidó temetőjében, Jászvásár egyik tere a Jászvásári pogrom zsidó vértanúinak tere, egy másik pedig – a zsidókat életük kockáztatásával menteni próbáló helyi lakosok tiszteletére – Népek igaza tér nevet veszi fel. Ebből az alkalomból adja át a holokauszttúlélőknek az állami kitüntetést az egyik elnöki tanácsadó. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. június 28.Johannis: az 1941-es jászvásári pogrom nemcsak a zsidóság, hanem Románia tragédiája is voltA zsidók ezreinek halálát eredményező 1941-es jászvásári pogrom nemcsak a zsidóság, hanem Románia tragédiája is volt - írta Klaus Johannis államfő üzenetében, amelyet a román területen elkövetett legnagyobb zsidóellenes vérengzés 75. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen olvastak fel Jászvásáron. "Az állam nevében kegyelettel adózom azok emléke előtt, akik 75 éve a pogrom, a zsidóellenes, faj- és idegengyűlölő cselekmények áldozataivá váltak, és tisztelgek a kevés túlélő előtt" - fogalmazott Johannis. Kifejtette: emberek ezreit, köztük időseket és gyerekeket támadtak meg saját házaikban, semmisítettek meg Jászvásár utcáin, vagy hagytak megfulladni a halálvonatokon, meggyilkolásukban pedig a német csapatok mellett a román hatóságok is részt vettek. Egyszerű emberek, az áldozatok szomszédai és régi ismerősei is bűnsegédekké vagy gyilkosokká váltak, és olyanok is áldozatul estek a jászvásári pogromnak, akiket az első világháborúban kitüntettek a Románia szolgálatában tanúsított hősiességükért - mutatott rá az elnök. "A mai fiataloknak szerencsére nem kellett a nemzet ilyen szégyenletes pillanatait átélniük, de mindent meg kell tennünk, hogy ők és a következő nemzedékek tudatosítsák és felvállalják ezt a sötét múltat, ami pedig még fontosabb, levonják a tanulságot, és vonakodás nélkül tiszteletben tartsák a tolerancia eszméjének egyetemes értékeit" - írta üzenetében Johannis. Megerősítette: támogatja egy romániai holokausztmúzeum mielőbbi felállítását, és a jászvásári pogrom, a romániai holokauszt emlékének ápolására bátorította a hatóságokat, amit a nemzeti emlékezetet erősítő hazafias cselekedetnek nevezett. Az államfő előző nap a jászvásári pogrom három túlélőjének a Hűséges Szolgálat Érdemrendet adományozta példás erkölcsi tartásuk elismeréseként, a holokauszt emlékezetének ébrentartásáért és a második világháború során átélt megrázó szenvedéseik előtti tisztelet jeléül. Jászvásáron kedden kétnapos megemlékezéssorozat kezdődött a bukaresti székhelyű Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet szervezésében, amelyen az elnöki hivatal, a kormány és a külképviseletek küldöttei is részt vesznek. 1941 júniusában Ion Antonescu, Hitler szövetségese, a Szovjetunióval frissen hadba lépett Románia akkori Kondukátora parancsot adott arra, hogy Jászvásárt "tisztítsák meg" a zsidóktól, akik akkor a moldovai város lakosságának több mint egyharmadát tették ki. A június 28-án kezdődött pogromnak több mint tizenkétezer zsidó áldozata volt. maszol.ro 2017. június 26.Orbán mint rejtett kincsNagy port kavart Magyarországon Orbán Viktor múlt kedden, Klebelsberg Kuno felújított lakhelyének átadásakor mondott beszéde, amelyben a miniszterelnök az egykori oktatási miniszter és Bethlen István volt kormányfő mellett Horthy Miklóst is a kivételes államférfiak közé sorolta. Az EU-csúcs utáni sajtótájékoztatón, pénteken Brüsszelben Orbán megerősítette kijelentését. Romániában az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet ítélte el szavait. A kijelentés hátterét történészek is elemezték: Stefano Bottoni szerint a nyugati politikai undergorund rezonál Orbán Viktor üzeneteire: „Olaszországban Orbán olyan, mint a rejtett kincs vagy a kimondhatatlan szó”. A miniszterelnök múlt szerdán Budapesten a megújult Klebelsberg-kastély átadásán elmondott beszédében a 20. század második és a harmadik évtizedét a magyarság történetének súlyos próbakövének nevezte, és úgy vélte: néhány kivételes államférfiúnak, Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek és Klebelsberg Kuno miniszternek köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt „mégsem temetett maga alá minket a történelem”. Amikor pénteken, az uniós csúcs után erről kérdezték újságírók, leszögezte, a megemlékező beszéd pontos fogalmazásának minden szavát tartja. Hozzáfűzte: nevetségesnek találja azt a gondolkodást, amely szerint a kultuszminiszter „jó fiú, a miniszterelnök jó fiú”, aki meg őket kinevezi – a kormányzó –, annak nincsenek ebben érdemei. „Ez egészen egyszerűen ellentétes a józan ésszel” – fogalmazott. Romániában az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet elítélte Orbán Viktor üzenetét. Az állásfoglalást szombaton tették közzé az intézet hivatalos Facebook-oldalán. Kijelentése miatt a magyar miniszterelnököt a Zsidó Világkongresszus vezetője is bírálta. Ronald S. Lauder szerint „Horthy deportálásban és zsidók százezreinek lemészárlásában játszott szerepe sohasem bocsátható meg”. Jó oka volt rá és tudatosan „horthyzott” Orbán – állítják a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzői, akik a szervezet tízéves fennállását ünneplő rendezvényen, a Petőfi Irodalmi Múzeumban beszélgettek erről. A Mandiner.hu portál beszámolója szerint az összejövetelen Rónai Egon moderációja mellett Csizmadia Ervin, a Méltányosság igazgatója, Lakner Zoltán, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese és Stefano Bottoni történész vitatta meg A történelem fortélya című kiadvány fő kérdésfelvetését, vagyis, hogy milyen történelmi vonatkozásai vannak a kurrens magyar politikának. Lakner Zoltán szerint a politikusok akkor beszélnek történelemről, ha a választókban élő történelmi érzeteket kívánják előhívni. Orbán Viktor történelmi narratívájának meglehetősen érdekes vonása, hogy a második világháborút finoman leválasztja az azt megelőző huszonegy év politikájáról, hiszen elég nehéz lenne az utolsó három év nélkül megvonni a Horthy-korszak mérlegét. Stefano Bottoni szerint nem véletlen, hogy a miniszterelnök Horthyt emlegette, mert „Orbán nem szokott csak úgy beszélni. Elképesztően koncepciózus, tehát ő valamit akar mondani, nem szokott elkottyantani ilyen dolgokat”. A történész szerint két olyan jól beazonosítható huszadik századi történelmi személyiség van, aki a politika hivatkozási pontja lehet: Horthy Miklós és Kádár János. Az ő rendszereik bizonyultak időtállónak, és egyikük politikája sem tekinthető egyértelműen kudarcosnak: mindketten nehéz helyzetben vették át az ország vezetését, és – a maguk módján – sikeres konszolidációt hajtottak végre. A múltra reflektáló politika Bottoni szerint nyugati szemmel nehezen érthető, mert a nyugati politikusoktól már régóta idegen az a szemlélet, amely történelmi horizonton szemléli a közügyeket. Olyan, mintha a politika számára nem is létezne a történelem. „Orbán ettől nagyon elüt, mert ő olvas” – jelentette ki Bottoni. Szerinte elképesztő a politikusok általános szellemi színvonala Európában, amihez képest a magyar miniszterelnök kitűnik azzal, hogy történelemben gondolkodik, és politikájában is eszközként „használja” a történelmet. A nyugati politikai underground jelentős része viszont rezonál erre az üzenetre. Például Bottoni szerint „Olaszországban Orbán olyan, mint a rejtett kincs vagy a kimondhatatlan szó”. Rég kialakult egy rajongói klub, ami mást lát Orbánban, mint a mainsteam: egyenesen „Európa megmentőjét”. Csizmadia Ervin úgy látja: a történelem végét és haszontalanságát hirdető 90-es évekbeli szemlélet a szemünk láttára dől meg. Orbán kijelentései, amik ma elhangzanak, vajon miért nem hangoztak el 1994-ben? – tette fel a kérdést. Akkor még teljesen más volt a történelemhez való viszonya Európának és Magyarországnak. „Mi volt ennek a lényege? Egy rendkívül boldog tudat abban, hogy vége a történelemnek, vége a Kádár-rendszernek.” A dualizmus és a Horthy-korszak akkor még senkit sem érdekelt, a létezéséről sem tudott senki – jelentette ki Csizmadia, hozzátéve: ez az érdektelenség épp ma ér véget, amikor a történelem politikaformáló hatásként tér vissza a köztudatba.(mandiner.hu/MTI/Agerpres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 10.Holokauszt: felfoghatatlan az elmének az ilyen mértékű mészárlásRandolph L. Braham professzor tartott előadást Kolozsváron A Holokauszt: Felfogni a felfoghatatlant – címmel tartott előadást október 6-án Kolozsváron Randolph L. Braham nemzetközileg elismert kutató, a New York Városi Egyetem (City University of New York) nyugalmazott érdemes professzora. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának (PKKTK) keretében működő Holokauszt- és Népirtáskutató Intézet és Demokráciakutató Központ rendezvényét Tibori Szabó Zoltán egyetemi docens, újságíró moderálta. A közel 95 éves professzor nemzetközileg elismert szaktekintélye az európai holokauszt-kutatásnak. Erdélyi származású, szülei és családjának nagy része a vészkorszakban pusztult el. Sikerült munkaszolgálatból és szovjet fogságból is kiszabadulnia, majd a háború-sújtotta Európából az Egyesült Államokba emigrálnia, ahol új életet teremtett magának, és politikatudományi oktatási munkássága mellett hosszú évtizedeket szentelt annak, hogy a világtörténelem legnagyobb mérvű népirtásának részleteit kutassa. Az egybegyűlteket a PKKTK dékánja, Călin Emilian Hinţea üdvözölte, majd a neves meghívottat a hallgatóságnak Tibori Szabó Zoltán mutatta be. Randolph L. Braham professzor világszerte elismert kutatója az európai – ennek keretében a magyarországi és a romániai – holokauszt történetének, az elmúlt évtizedekben számos állam és bírói testület folyamodott hozzá szakvéleményért. 1922-ben született Bukarestben, majd Désen nevelkedett, itt végezte középiskolai tanulmányait. A második világháború alatt munkaszolgálatosnak sorozták be a magyar hadseregbe, ahonnan egyik erőltetett menet alkalmával megszökött, hogy aztán szovjet hadifogolytáborba kerüljön. Sikerült onnan is megszöknie, visszatért Désre, hogy megtudja: szüleit és családjának legnagyobb részét Auschwitzban kivégezték. Magyarországról Ausztriába, majd az amerikai megszállás alatt levő német területre szökött, ahonnan aztán sikerült gyermekkori álmainak földjére, az Egyesült Államokba jutnia, és új életet kezdenie. A New York Városi Egyetemre iratkozott be, ott diplomázott, majd pályafutása az intézmény oktatójaként folytatódott – mondta el Tibori Szabó Zoltán. A professzor több mint hetven könyvet és dokumentumkötetet írt és szerkesztett élete során, nagy művei A népirtás politikája: A holocaust Magyarországon, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, Az észak-erdélyi holokauszt földrajzi enciklopédiája, A magyarországi holokauszt bibliográfiája, 1945–2010, A romániai zsidóság tragédiája – összegezte Tibori Szabó Zoltán, aki maga is a holokauszt történetének kutatója. Csaknem teljességgel lehetetlen felfogni, megérteni a felfoghatatlant; azt, hogy a reneszánsz, a felvilágosodás korának vívmányait követően a 20. században valósággal gyári futószalag-rendszerben végezték ki emberek tömegeit – vezette fel előadását a professzor. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a holokauszt kifejezést eredetileg az európai zsidóságnak a náci német kormány által eltervezett és végrehajtott népirtására használták, mára már – helytelen módon – a különféle háborúkban, gettósításnak alávetett civil lakossággal szembeni rossz bánásmód és más események jellemzésére is alkalmazzák. Braham professzor néhány konkrét, párhuzamba állított számadattal próbálta érzékeltetni a holokauszt emberáldozatainak hihetetlen számarányát. 1944. június 6-án, a szövetséges csapatok partra szálltak Normandiában; a hatalmas szövetségi akció első 24 órájában a harcokban 4431 katona esett el. Ugyanennek a napnak a leforgása alatt négy deportáló vonat érkezett Auschwitzba, közülük három Észak-Erdélyből, egyik ezek közül pedig éppen Désről. A körülbelül 11 ezer embernek egyetlen éjszaka alatt nyolcvan százalékát végezték ki a gázkamrákban. Az elkövetkező napokban a szövetségesek katonai veszteségei nagymértékben csökkentek, amint a haderő állásait francia területen megalapozta. Ezzel szemben csak a magyar illetőségű zsidóknak a napi nyolcezres léptékben történő mészárlása, amely május 17-én kezdődött és július 8-án ért véget, jól mutatja a genocídium arányait – részletezte. Másik példa: az Amerikai Egyesült Államok hadereje, a második világháború valamennyi frontján összevetve, valamivel több mint 400 ezer katonát vesztett. A magyar zsidó közösségből 570 ezer, a román zsidóságból mintegy 300 ezer ember esett a holokauszt áldozatául. A történelemnek sok fintora, ironikus fordulata van – állapította meg a professzor. A magyar zsidóság például az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc idején sokkal nagyobb mértékben támogatta a Habsburg-uralommal szembeforduló Magyarországot, mint bármelyik másik népcsoport. A kiegyezést követően, az Osztrák‒Magyar Monarchiában egyenjogúságot kaptak, és nem sokkal később fiataljaik beiratkozhattak egyetemekre, és jelentős mértékben hozzájárultak a művészetek, a kultúra, a bankszakma, az ipar és gazdaság fejlesztéséhez – mondta Randolph L. Braham. Ezzel szemben, az 1878-as berlini egyezmény nyomán függetlenné nyilvánított Románia kormányai folyamatosan zsidóellenes politikát folytattak. Mint ismeretes, a második bécsi döntés folytán Romániának több területrészről le kellett mondania, és országszerte fellángolt a zsidóellenes-érzület is a lakosságban. Nem véletlen, hogy sok zsidó a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélybe emigrált. – Határozottan emlékszem, hogy édesapám generációja reményteljesen várta az Osztrák‒Magyar Monarchiában megtapasztalt „aranykorszak” visszatérését – mondta az előadó. Ilyen körülmények között a történelem fintorának, anomáliának tekinthető, hogy a holokauszt elsősorban Magyarország és Észak-Erdély zsidóságát sújtotta, Ó-Románia és ezen belül Dél-Erdély zsidó közössége, bár megvetett népcsoport volt, csaknem sértetlen maradt; a 300 ezer áldozat nagyobbrészt Besszarábiából, Bukovinából származott – magyarázta. Ilyenképpen, a Magyarországhoz tartozó területeken élő zsidóság joggal érezhette, hogy bár a monarchia idején közösségük jelentősen hozzájárult a társadalom és az állam gazdasági és kulturális fejlődéséhez, ebben az időben „lemondtak” róluk. Az előadás második részében Braham professzor a hallgatóság kérdéseire válaszolt, maga is hangsúlyozva ezek fontosságát, mivel úgy vélte, egyetlen előadás vajmi keveset adhat vissza a nagyon összetett és sokrétű témából. Kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet arra, hogy az európai országok sorában maga Németország volt az az állam, amely a legbecsületesebben viszonyult a holokauszt valóságához, és sötét múltjával őszintén szembenézett. Említést tett arról, hogy Richard von Weizsäcker, a Német Szövetségi Köztársaság elnökeként, 1988-ban, a német történészek konferenciáján véget vetett a nyolcvanas évek elejétől zajló történészdisputának, és kijelentette: Auschwitzet németek hozták létre, Németország nevében működtették, és ennek igazságát soha nem lehet elfelejteni. Tette mindezt úgy, hogy apját, a karrierdiplomata Ernst von Weizsäckert emberiségellenes bűnökért börtönbüntetésre ítélték a világháború után – jegyezte meg Randolph L. Braham. Közölte: szerencsésnek mondhatja magát, hiszen egyik tagja lehetett a nemzetközi bizottságnak, amely a romániai holokausztot kutatta. Pozitív hozadéknak minősítette Romániában az Elie Wiesel Országos Intézet létrehozását, amely többek között szintén ezt a célt szolgálja. Elmondta, 1989 után Magyarországon is megnőtt a téma iránti érdeklődés, több, a holokauszt történetének kutatását és oktatását támogató szervezet és intézmény alakult. Elmondása szerint ő maga az egyetlen kutató volt, akinek a Ceauşescu-korszak Romániájában engedélyt adtak a második világháborús levéltári anyagok vizsgálatára, mivel a korábbi magyar területeken élt zsidóság sorsát kutatta, és az erre vonatkozó feltárások Romániának korántsem voltak ellenére. Ha a holokauszt áldozatainak általánosan elfogadott hatmilliós lélekszámára gondolunk, és ezt megszorozzuk az áldozatok másfél méteres átlagmagasságával, 9 millió métert, azaz 9 ezer kilométert kapunk. Bukarest és Párizs között körülbelül 1900 kilométer a távolság, így ha a kivégzett embereket teljes testhosszukban sorba fektetnénk, több mint két oda-vissza út hosszát kitennék a két főváros között – vetette össze újra megdöbbentő módon az adatokat a kutató. Mint mondta, az emberi elme gyakorlatilag képtelen a mészárlásnak ezt a léptékét feldolgozni, ezért minősülhet ez a szörnyű létszám adott esetben statisztikának. Úgy vélte, a holokauszt talán a legteljesebben dokumentált eseménye a világtörténelemnek, és a túlélők természetes halála után is örökre tanúságául marad a milliónyi vallomás, könyv, forrásértékű dokumentum. A holokauszt „felfoghatatlanságához” hozzátartozik az is, hogy bár „tankönyveket írtak már az okairól”, nincsen arra bizonyíték, hogy a német náci hatalom első nyolc évében ilyen mérvű népirtást tervezett volna; Hitler Mein Kampf című műve sem tartalmaz ilyesmire való utalást – állapította meg Randolph L. Braham. Hitler valóban „zsidómentes” Európát képzelt el, ugyanakkor a német zsidóknak lehetőséget adtak arra, hogy emigráljanak. Miért nem kezdték el a tömeges léptékű mészárlást 1939 szeptemberének elején? – vetette fel a kérdést a professzor. A lengyelországi zsidókat gettókba zárták, ahol rengetegen meghaltak éhínségben, betegségekben, de mégis, lehetőségük volt a túlélésre a Szovjetunió ellen indított támadás idejéig… – részletezte. Az első tömegmészárlások 1941 augusztusában kezdődtek el, a hónap végén a nácik Kamenyec-Podolszkij mellett egyetlen éjszaka alatt 23 500 embert, köztük 16 ezer Magyarországról deportált zsidót végeztek ki. Az év végére az úgynevezett bevetési csoportok, Einsaztgruppe-ok közel 900 ezer zsidót lőttek agyon. Mindamellett, csak1942. januárjában határozták el, hogy a népirtást „tudományosabb módszerekkel, futószalagos rendszerben” folytatják, 1943 márciusában pedig elkezdett működni Auschwitz – tette hozzá a neves egyetemi tanár. Ugyancsak kérdésre válaszolva kifejtette, nem kifejezetten egyedi dolog, hogy a legutóbbi választásokon a szélső-jobboldali irányultságú AfD, Alternatíva Németországért párt több mint tíz százalékát szerezte meg a voksoknak. Úgy vélte, konkrét gazdasági, szociális feltételek, az Európa felé irányuló bevándorlási hullám egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy több államban erősödött a nacionalista-populista retorika, így Németországban, Lengyelországban, Magyarországon is. Az erre vonatkozó kérésnek eleget téve Randolph L. Braham összegezte néhány gondolatban fogságból való menekülésének és hazatérésének emlékeit is. Elmondta, 1943. október 4-én sorozták be munkaszolgálatosnak, az ukrajnai frontra vitték. Az 1944-es esztendő végén, egy havas hegyvidéken megszökött, de rövidesen a szovjetek elfogták, és egyik hadifogolytáborukba zárták. Mielőtt elszállították volna Szibériába, a táborban találkozott egy zsidó származású tiszttel, aki azt mondta, annyival segíthet rajtuk, hogy egyik éjszaka, amikor szolgálatos, nyitva felejti a kaput… Egyik dési sorstársával együtt menekült el, éhezve, tetűkkel tele vándoroltak hazafele, ahhoz, hogy Désre hazaérve csak a pusztítás, a rombolás nyomait találják, és a hírt, hogy szüleit kivégezték… A rendezvény záróakkordjaként Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke – a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének, Aurel Vainernek a nevében is –, emlékérmét adott adott át a professzornak az Elie Wiesel nemzetközi bizottságban végzett tevékenysége, tudományos kutatásai és oktatási munkássága elismeréseként. Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 20.A gyűlölet nem válogatAz Adevărul, România Liberă, Evenimentul Zilei, Hotnews, 22, Cronica Română, Gândul, Cotidianul, Curierul Naţional – a Jurnalul Naţionalt és a francia rádió román nyelvű adását (RFI) leszámítva –, gyakorlatilag az egész román sajtó elhallgatta A romániai Holokauszt és az etnikumok közötti kapcsolatok megítélése című kutatásjelentést. Az Elie Wiesel Intézet megrendelésére készült felmérés elérhető az intézet honlapján, és megjelent az Agerpres állami hírügynökség ingyenes hírfolyamában, majd az MTI révén bekerült a magyar sajtóba is. Csak találgatni lehet, hogy miért nem tartották eléggé fontosnak a román kollégák bemutatni, hiszen a sajtó egyik feladata tükröt tartani a társadalom elé. Ez a „tükör” pedig meglehetősen horrorisztikus képet mutat a román társadalomról. Nem akarom megismételni az adatokat, amelyeket a maszol.ro tájékoztató cikkében bárki elolvashat, ha még nem tette meg, csupán néhány megállapítást emelnék ki és kommentálnék. Az Agerpres és nyomában a Jurnalul Naţional címben ugratta ki, hogy tíz románból mindössze kettő tudja elképzelni, hogy a barátja vagy családtagja más etnikumhoz tartozzék. Csupán 12 százalékot nem zavarna, ha a szomszédjába beköltözne egy magyar család. Ugyanakkor csaknem minden harmadik megkérdezett azt mondta, hogy magyarokat legfeljebb látogatóként akar látni az országban. Egyúttal nőtt azoknak az aránya, akik szerint a romák és a zsidók több jogot élveznek Romániában, mint a többségi nemzet tagjai. Minden ötödik román ezen a véleményen van. A magyarok viszonylatában ez az arány 15 százalék, lényegében változatlan 2015-höz képest. Ezzel meg is érkeztünk az okokhoz. Amikor a románok azt mondják, hogy a magyaroknak, zsidóknak, romáknak több joguk van, mint a többség képviselőinek, azt úgy értik, hogy többet megengednek maguknak – túl sokat. Nem valamennyi román gondolja így, hangsúlyozom, hanem csak az a 15-25 százalék, a mostani felmérés szerint. És nem maguktól gondolják így, hanem annak alapján, amit hallanak, olvasnak a médiában. Nem véletlen például, hogy Bukarestben a legalacsonyabb a magyarok elfogadottsága, ahol a közember közvetlen tapasztalatot többnyire csak románokról szerez. A felmérésben a médiában jól érzékelhető magyar- és általában kisebbségellenes hullám köszön vissza. Abban, hogy ma már 29 százaléknyi román csak turistaként tudja elképzelni a magyarokat Romániában, nagy szerepe van „a magyaroknak tett engedményekkel” és a „magyarok követelőzésével” riogató kampánynak, amelynek zászlóvivője a Realitatea hírtelevízió. Azért használtam fentebb idézőjelet, mert ezek általában így fogalmazódnak meg a román médiumokban és a közösségi médiában. Utóbbi egyébként egyre többek számára fő tájékozódási forrás (34 %), a tévék kárára (42%). A kisebbségek elfogadottságának alacsony szintje magyarázható egyszerűen a tudatlansággal. A felmérés szerint például a lakosság egyharmada nem hallott arról, hogy a múlt század közepén zsidók millióit irtották ki szisztematikusan, több százezret közülük Románia területén. A román hatóságok atrocitásairól még kevesebben tudnak: a transznisztriai koncentrációs táborokról csak 25 százalék, romák elhurcolásáról és kiirtásáról 23 százalék, a romániai pogromokról pedig alig 13 százalék. El lehet képzelni, hogy a fennmaradó mintegy 80 százalék körében könnyen hódít a „mi tiszta nemzet vagyunk”, „minden bajunkért mások a hibásak” típusú diskurzus, amiben a románok még csak nem is eredetiek, és nem is az elsők. A legerősebb averzió a romák és az arabok ellen nyilvánul meg. A romániai nyilvánosságban is egyre inkább jelen van a migránsellenes beszéd, és a legfontosabb érvként rendszerint az hangzik el, hogy a kultúrájuk összeegyeztethetetlen a románokéval (és általában az európai kultúrával). Az arabellenes érzések szinte természetes módon irányulnak a kulturális szempontból szintén inkompatibilisnek tartott másik népcsoport, a romák ellen. Végül szólnunk kell egy „belső” tényezőről. Nem a legfontosabb, de kétségtelenül létezik. Gyakran találkozom azzal, hogy erdélyi hazánkfiai a román lapok weboldalain vagy a közösségi médiában – ékes román nyelven, de a magyarországi (köz)média diskurzusát propagálva – a „migráncsok” ellen izgatnak. A szándék a legnemesebb, vagy legalábbis ők úgy érzik, arra utal a buzgalmuk és szóhasználatuk: kötelességüknek érzik felhívni kevésbé informáltnak tartott román polgártársaik figyelmét a veszélyre, amelynek ők – hála a már említett anyaországi médiának – tudatában vannak. A mostani felmérés azt mutatja, hogy általában csökkent a kisebbségek – az „idegenek” – elfogadásának szintje, és ezzel arra figyelmeztet, hogy a gyűlölet nem ismer (ország)határokat, és nem válogat, hanem bumerángként fordul vissza azok ellen, akik „nemes szándékkal” elhintették. Szőcs Levente / maszol.ro 2017. október 20.Csökkent a magyarok elfogadottsága a román társadalombanA két évvel ezelőtti szinthez képest csökkent a magyarok elfogadottsága és megbecsültsége a román társadalomban - derült ki az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet által rendelt közvélemény-kutatásból. A holokauszttal kapcsolatos ismereteket és a kisebbségek megítélését számszerűsítő felmérés készítői az úgynevezett Bogardus-skálát használták, amelyen az 1-es a legmagasabb (családtag) fokú elfogadást, míg a 7-es a legkisebbet (nem kellene Romániába jönniük) jelenti. A legkisebb fokú elutasítást a zsidókkal (3,8) szemben mutatták a megkérdezettek, akárcsak két évvel ezelőtt. A magyarok elutasítása 4-ről 4,1-re, az araboké 4,8-ról 5-re nőtt, míg a romákkal szembeni intolerancia szintje 5-ről 4,8-ra csökkent. Míg két éve a megkérdezettek 26 százaléka mondta, hogy nem akar – legfeljebb látogatóként – magyarokat látni az országban, arányuk mára 29 százalékra emelkedett, miközben 18-ról 14 százalékra csökkent azok aránya, akik elfogadnának egy magyar családtagot, és 16-ról 12 százalékra azoké, akik nem zavarna, ha magyar lenne a szomszédjuk.Csökkent a magyarság megbecsülése is: a tavalyelőtti 10-ről 5 százalékra apadt azok aránya, akik a román társadalom értékes tagjainak tekinti a magyarokat, 31-ről 33 százalékra nőtt viszont azok aránya, akik problémaforrást vagy éppenséggel fenyegetést látnak bennük. A közvélemény-kutatás arra is rávilágított, hogy a hazai felnőtt lakosság körében 75-ről 68 százalékra csökkent azok aránya, akik hallottak a holokausztról, többségük pedig továbbra is a „zsidók németek általi kiirtását” érti alatta. A korábbi 28-ról 38 százalékra nőtt viszont azok aránya, akik tudták azt, hogy a második világháború idején az Antonescu-vezette Románia Transznisztriába deportálta a zsidókat.A felmérést a holokausztkutató intézet megrendelésére a Kantar-TNS intézet készítette 2017. szeptember 14-e és október 6-a között. A több mint ezer felnőtt válaszadó bevonásával készült felmérés hibahatára három százalék. MTI; Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 30.Kelemen: a román társadalom nem tudta levetkőzni a kommunista történelemszemléletetÜnnepeinkről, a magyarokkal szembeni előítéletekről, a magyar-román államközi kapcsolatokról beszélgettünk az RMDSZ elnökével A politika belülről új kiadásában. – Az utóbbi hetekben visszatérő témák voltak a magyar nemzeti ünnepek, egyrészt a március 15-ről szóló törvénytervezete miatt, másrészt október 23. miatt. Ünnepeinkkor rendszerint nyilvános beszédeket mondanak a politikusok, és ilyenkor nehéz újat mondani. Hogyan birkózik meg ön ezzel a feladattal? – A magyar ünnepek általában a szabadságharcokhoz kötődnek, augusztus 20. kivételével. Ha azt nézzük, hogy a szabadság olyan emberi érték, amelyért a történelem során a népek, nemzetek mindig föllázadtak – akkor is, amikor nem a mostani nemzetfogalom létezett –, viszonylag könnyen el lehet jutni mindig a mához, a ma kihívásaihoz, és össze lehet kapcsolni a múltat a jelennel és a jövővel. De az igaz, hogy ha a március 15-i vagy az október 23-i beszédeinket megnézzük visszamenőleg sok évre, akkor látszik azokon az ismétlés is és az is, hogy az ember miként próbál úgy újat mondani, hogy azért a múltat a jövővel összekapcsolva ne beszéljen butaságokat. Nem egy egyszerű mutatvány, én ezt készséggel elismerem. Szoktunk a kollégákkal erről beszélni, főleg azokkal, akinek megadatott, hogy sok-sok március 15-én, vagy sok-sok október 23-án mondjanak beszédet. Azért nem baj, ha az embernek azon kívül, hogy politikus, van egy kis alkotói készsége, íráskészsége. Nyilván sokat lehet arról is beszélni, hogy miért kell minden egyes ünnepen a politikusoknak beszélniük. Próbálom úgy alakítani a programomat, hogy időnként kimaradjon egy-egy esztendő, hogy csak koszorúzzak, csak ott legyek, én is csak meghallgassak másokat, és ne mindig csak én beszéljek. De akkor is kihívás, mert egy beszéd az egy alkotás, és ilyen értelemben nem egyszerű. – Idén március 15. politikai téma lett. Úgy tűnik, hogy a március 15-öt a romániai magyarság nemzeti ünnepének elismerő törvénytervezetnek semmiféle parlamenti támogatottsága nincs, vissza is került a szenátusból a szakbiztosságokhoz. Miért március 15-re esett a választás? – Több mint másfél esztendővel ezelőtt, még a korábbi parlamenti ciklus idején fölmerült, hogy március 15-tel kapcsolatosan fogalmazzunk meg egy törvénytervezetet, hogy a tatárokhoz, a romákhoz hasonlóan legyen a magyar közösségnek is egy ünnepe. Egy bejárt utat próbáltunk mi magunk is továbbjárni, hiszen az említett két kisebbségnek már van ünnepe Romániában. Illetve ezzel párhuzamosan még a Tokay György minisztersége alatt, Constantinescu elnöksége alatt született egy kormányhatározat, amely december 18-at az összes nemzeti kisebbség napjává teszi, ebből lett a napokban törvény. Ezeknek a kezdeményezéseknek ilyen értelemben van már hagyománya. Azért döntöttünk március 15. mellett, mert ez a leginkább elfogadott a teljes erdélyi, romániai magyarság számára, és erről az ünnepünkről mondjuk azt, hogy a bárhol élő magyarok ünnepe. Egy olyan nemes ideához köthető, amelyet az én értelmezésem szerint nem kifogásolhatna senki, mert a szabadságról, a francia forradalom eszméiről van szó, amelyek Magyarországon 1848-ban a szabadságharc kirobbanásához vezettek. Szabadság, egyenlőség, testvériség: olyan dolgok, amelyeket minden nemzet, minden nép kért és kér maga számára. Ebben az értelemben március 15-én, amikor a magyar szabadságharc kirobban, még semmiféle etnikai konfliktusról nem beszélünk. Az, hogy később mi hogyan alakult, és hol csúsztak vagy nem csúsztak mellé, és hogyan verték át, és ki hová állt, egy nagyon bonyolult történet, de maga a forradalomnak a kirobbanása nem tartalmazott semmilyen etnikai típusú konfliktust. Ezért gondoltuk azt, hogy ez lehet az a nap, amit a románokkal is racionális érvekkel el lehet fogadtatni. Másrészt pedig 26 esztendeje ünnepeljük szabadon ebben az országban, ezért is gondoltuk, hogy nem okoz különösebb problémát a román társadalomban az elfogadottsága. Ugyanis évek óta, Constantinescu óta az államelnökök, miniszterelnökök mindig megfogalmaztak ilyen vagy olyan, hosszabb vagy rövidebb, tartalmasabb vagy inkább csak formai üzeneteket, amelyet március 15-én felolvastak románul és magyarul. Ma már ki lehetne adni egy nagy könyvet abból, hogy ki mit mondott a román politikusok közül, és utána ahhoz képest, hogy miket mondott, hogyan viselkedett. Tehát úgy gondoltuk, hogy ennek az ünnepnek az elfogadottsága a román társadalomban eléggé stabil. Illetve azt mondtuk, hogy a tatárokhoz és romákhoz hasonlóan fogalmazzuk ezt meg, ami azt jelenti, hogy azon a napon a munkaadók a munkavállalóknak adhatnak szabadnapot, és az önkormányzatok, ahol szerveznek ilyen rendezvényeket, megemlékezéseket, hivatalosan is részei lehetnek a rendezvénynek. És ezért esett március 15-re a mi döntésünk. De mondom, ez nem ennek a parlamenti ciklusnak volt a döntése, ezt a törvénytervezetet még 2016 folyamán fogalmaztuk meg, de a választások közeledtével nem nyújtottuk be, mert mindenki választási kampányban volt, a parlament alig ülésezett. Azt mondtuk, hogy megvárjuk a választásokat, és az azt követő időszakban nyújtjuk be. Ezért nyújtottuk be most tavasszal, a március 15. előtti napokban. Az, hogy hogyan viszonyul ehhez ebben a pillanatban a román társadalom, sok mindenre rávilágít, de különösen arra, hogy ezt az egész március 15-és történetet nem tudják abból az értelmezési kontextusból kivenni, amelyet a kommunista idők alatt a történelmi oktatásban beléjük vertek. Avram Iancu, a 40 ezer, magyarok által legyilkolt román, ilyen butaságokat beszélnek, annak ellenére, hogy a történészek bebizonyították, hogy az a 40 ezer román, aki kárpótlást kapott az osztrák császártól később, nem az, akiket legyilkoltak. Hiába vannak a történelmi szempontból cáfolhatatlan tények, bizonyítékok, mert a románokban benne van a Ceauşescu-időkben tanított rossz történelem, a történelemhamisítás. Ezt hozták a felszínre most, arról nem is beszélve, hogy az Unió Erdéllyel kiáltványból pontot ma hogyan értelmezik. Főleg Băsescu hathatós segítségével az az értelmezés került köztudatba, hogy ha március 15-ét Románia elismeri ünnepként, akkor ezzel Románia kimondja, hogy Unió Erdéllyel, és ez elfogadhatatlan. Az 1848-as ideákat, a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget teljesen lebutították, föláldozták ilyen buta értelmezésekkel, és úgy aktualizálták azt, amit felolvastak a múzeum lépcsőjén, mintha az ma történne, mintha ma olvasnák fel valahol és mai törekvések lennének pontszerűen. Próbáltunk sokféleképpen érvelni, próbáltuk elmondani azt, hogy 1848-ban hol volt Románia, hol volt Erdély, hol volt Magyarország. Próbáltuk elhelyezni az akkori kor történelmi és politikai kontextusában, korrektül, viszont a racionális érveknek egyre kevesebb helye van. Egy ilyen feltüzelt, felfokozott nacionalista hangulatban a racionális érvek szinte senkire nincsenek semmiféle hatással, mert az érzelmi hangulat sokkal erőteljesebb, elnyom mindenféle észszerűségi követelményeknek megfelelő vitát. Egyelőre annyit tudtunk elérni, hogy most meghosszabbítottuk a hallgatólagos elfogadási határidőt, mert a szenátus az első ház, illetve a tervezetet visszaküldték a szakbiztottságba. Elhangzott az is, hogy keressünk egy más dátumot, és akkor elfogadják. Hát ez nem így van, hogy akkor kezdünk a törvénykönyvbe keresgélni dátumokat, és amelyik nekik tetszik, azt mi elfogadjuk. Nem vagyok én ma túlságosan optimista, hogy a szenátusban ebben az időszakban ebből pozitív döntés születik, bár a szakbizottsági jelentés, amely a plenáris ülés elé került, az elfogadásról szól. De ez még júniusban készült, azóta a PSD és az ALDE is meggondolta magát, hiszen mindig, amikor ez napirendre került, vagy szóba került, akkor a liberális párt és Băsescu pártja nagyon agresszíven támadták a szociáldemokratákat és az ALDE-t, hogy magyarbérencek, nemzetárulók, az ország érdekeit elárulják, elszakítják Erdélyt, és ettől megijedtek, megijednek. Az USR-ben láttuk azt, hogy van egy nagyobb nyitottság, az ideiglenes elnökük, Elek Levente írt egy levelet a szenátusi frakcióhoz, amiben arra kéri a frakciót, hogy támogassák ezt, mert ebben nincs semmi elvetni való. A frakciónak egy része, úgy értettük, hogy támogatná, de ez azért kevés. Elindítottunk egy frakciókkal való egyeztetést is, a szenátusi frakcióvezetőnk egy történészkollégával, Novák Csaba Zoltánnal és egy másik szenátor kollégával már volt az ALDE frakcióban, és a frakció előtt érveltek a múlt héten. A frakcióval való beszélgetés után az ALDE-sek azt mondták, hogy az ő részükről ez után a beszélgetés után nincs semmiféle kifogás, de hát ők nyolcan vannak. Következik egy hasonló beszélgetés a PSD frakcióval is, próbáljuk megértetni velük, hogy ez miről szól, utána az USR-vel is és a PNL-vel is. A PNL szenátusi frakciójával körülbelül 10-12 nap múlva lesz ez a találkozó, ahol próbáljuk elmondani, hogy ez a törvénytervezet a románoktól nem vesz el semmit, nem bántja a románokat, a románok jövőjét sem erkölcsi, sem szellemi, sem anyagi értelemben nem rövidíti meg. Március 15-e maga, amikor kitört a szabadságharc, nem etnikai konfliktusokról szólt – hasonló érveket próbálunk felhozni, aztán meglátjuk. A képviselőház a döntő ház ebben az esetben, és az is megtörténhet, hogy 2018-ban egy fiókban marad, ha úgy látjuk, hogy nem érdemes továbbvinni, és megvárjuk, hogy talán egy békésebb, barátságosabb pillanatban beszéljen erről a képviselőház. Ma valóban nagyon erős érzelmi, nacionalista hangulatot kreáltak a törvény körül is. – Ebben a hangulatban, ha egy ilyen, alapvetően sokkal inkább szimbolikus, mintsem kézzelfogható eredményeket hozó törvény kapcsán is ekkora problémák vannak, mennyire működhet egyáltalán az a parlamenti együttműködés, amelyet a PSD-ALDE kötött az RMDSZ-szel annak idején? – A parlamenti együttműködésnek az egyik lényeges része, hogy sem az egyik, sem a másik oldal részéről nem tartalmaz konkrét tervezeteket. Hogy ez jó vagy rossz, az vitatható. Ezért van az, hogy minden egyes kérdésben egyeztetni kell. Ha meg tudunk egyezni, akkor támogatjuk azt, amit előterjesztenek, és fordítva, ha meg tudunk egyezni, akkor támogatják azt, amit mi beterjesztünk, ha nem, akkor nem. Mivel nekik nincs szükségük a mi szavazatainkra feltétlenül, nélkülünk is megvan a többségük, ezért ez a parlamenti megállapodás egy sokkal lazább keret, mint ami akkor lenne, ha nélkülünk nem tudnának többséget alkotni, nem tudnának kormányozni. Tulajdonképpen ez egy eszköz, egy fogódzó, amibe nap mint nap, ha valamit akarunk, vagy ők akarnak valamit, akkor bele lehet fogódzkodni, meg lehet tölteni tartalommal, vagy teljesen üres maradhat, és akkor sem történik semmi. A március 15-ével, és általában a kisebbségi nemzeti kérdéssel kapcsolatosan pedig úgy gondolom, hogy mindenek előtt ahhoz kell fordulni, aki a többséget adja, de ez az ügy nem kizárólag ez a PSD, az ALDE, vagy az aktuális parlamenti többség dolga. Mert ez a román társadalomnak a dolga, a román többségnek a dolga. A többség felelőssége az, hogy mi történik a vele együtt élő nemzeti kisebbséggel, a mi esetünkben a magyarokkal. Ezért szólítjuk meg mi az USR-t, ezért szólítjuk meg a PNL-t, és ezért próbálkozunk a Băsescu-féle párttal is, és nemcsak ebben az ügyben. Akkor is, amikor a nyelvhasználati törvényről van szó, és akkor is, amikor más ügyekről van szó. Mert nem hiszem, hogy ezt valamelyik oldal kisajátíthatja, a kormányoldal vagy ellenzék. (Azért mondom, hogy kormányoldal, és nem baloldal, mert a PSD egyre távolabb van attól, hogy baloldalinak nevezhetnénk, és a liberális párt már régóta távol van attól, hogy liberálisnak lehessen őket nevezni. Az csak ott maradt a nevükben, hogy liberális.) Amikor március 15-ről beszélünk, azt várnám el, hogy egy ilyen kérdés mellé mindkét oldal álljon oda, és ha vannak fenntartásaik, akkor azt meg kellene beszélni. De nem hiszem, hogy ezt mindig a kormányon lévő oldallal kellene megbeszélni. Ez elvezethetne oda, hogy egy adott pillanatban a kisebbségi kérdést, a magyar ügyet kiemelhessük a napi politikai harcokból a többség-kisebbség, ellenzék-kormányoldal háborúból, mert ez egy folyamatos belpolitikai harc, nem csak nálunk, máshol is. Se ez nem ma fog megtörténni, nincsenek nekem sem illúzióim. Az elmúlt időszakban számtalan olyan eset volt, ahol a PSD-ALDE kezdeményezéseit mi nem támogattuk, és a következő időszakban is lesznek olyan kérdések, ahol nem fogjuk támogatni az ő kezdeményezéseiket, mert úgy gondoljuk, hogy nem szolgálják a közjót. Például az áfával kapcsolatos beterjesztésüket nem fogjuk támogatni, mert nem tartjuk jónak, nem tartjuk helyesnek. Ez így fog működni a továbbiakban is, függetlenül attól, hogy van vagy nincs parlamenti megállapodás. Ha kérnek támogatást valamihez, megnézzük, hogy a mi szempontjaink szerint a közjót, az általános érdeket, a magyar közösség érdekeit szolgálja vagy nem, ha szolgálja, akkor megszavazzuk, ha nem szolgálja, akkor nem szavazzuk meg. Így állunk hozzá ebben a pillanatban ehhez a parlamenti együttműködéshez, és meglátjuk a parlamenti ülésszak végén, december végén, hogy hogyan folytatjuk. Én a parlamenti ülésszak alatt ezt nem szívesen vitatnám, tárgyalnám újra. Szeptember elején hoztunk egy döntést, az december végéig érvényes. Persze, előállhat egy olyan helyzet menet közben is, amikor az ember azt mondja, hogy eddig volt és nem tovább, de minden héten arról beszélni, hogy akkor fenntartjuk/nem tartjuk fenn, széttépjük/nem tépjük szét, fölmondjuk/nem mondjuk föl, ahhoz hasonlítana, mint amit, nagyon rosszul, ’96-’97-’98 táján minden héten vitattunk, hogy bent vagyunk vagy kint vagyunk, maradunk vagy megyünk. Ezzel töltöttünk el másfél-két esztendőt az első kormányzási időben. Nem lehet ezt így csinálni. – Miközben a romániai politikában egyre nagyobbak a szakadékok a románok és a magyarok között, diplomáciai szinten mintha egyre közelebb kerülne Magyarország és Románia, legalábbis a külügyminiszterek egyre gyakrabban találkoznak. Valós ez a közeledés, vagy csak a véletlen hozza azt, hogy idén a korábbinál több kétoldalú találkozó volt? – Azért annyi véletlen nincsen, hogy ilyen gyakran találkozzanak a külügyminiszterek. Azt gondolom, hogy ez a normalitás felé vezető út, mer ha megnézzük az egymással szomszédos európai államokat, hogy például Hollandia, Belgium, Franciaország, Németország, Spanyolország bármelyik szomszédjával milyen gyakran találkoznak a kormányzati szereplők, a vezető politikusok, akkor az a természetes, hogy szinte hetente, kéthetente, háromhetente találkoznak. Ha dolguk van, és nem telefonon akarják megbeszélni, akkor beülnek az autóba, fölülnek a repülőgépre, megbeszélik, visszaülnek a repülőgépre, és hazamennek, és az egészet egy fél nap alatt letudták. Közép-Kelet-Európában is ez kellene normális legyen, függetlenül attól, hogy kinek mi az álláspontja egy-egy globális kérdésben. A regionális együttműködésnek sok politikai-gazdasági érdeket kell kielégítenie, és ha ezeket az érdekeket össze lehet hangolni, akkor mindenki nyer. Nyernek belőle a románok, a magyarok, csehek, lengyelek, horvátok, szlovénok, osztrákok, mindenki. Én hiszek a közép-kelet-európai együttműködések erősítésében. Ennek a térségnek az érdekeit meg kell tudni jeleníteni az Európai Unióban, amikor lehet, együtt, amikor nem lehet, akkor külön. A Három Tenger Kezdeményezés is, amiről nagyon keveset beszélünk, nem csak egy jószomszédi és biztonságpolitikai kérdés, az egy nagyon komoly gazdaságpolitikai együttműködés lesz, amennyiben a működése kiteljesedik, és tartalommal fog megtelni. Ezért én azt gondolom, hogy az lenne a normális, hogy ne csak a külügyminiszterek találkozzanak, hanem a miniszterelnökök, miniszterek, államtitkárok, szakpolitikusok, szakértők is, hisz az elmúlt esztendőkben, úgy 2011-től errefele, annyira megromlott a viszony, elmérgesedett, vagy megszakadt a kapcsolat, hogy az nem normális. Nem lehet azt természetesnek venni, hogy eddig nem találkoztak, és csodálkozni azon, hogy mi a fene történt, hogy most találkoznak. Bízom benne, hogy azok a gesztusok, az a nyitás, amit egyik fél is, másik fél is, ilyen vagy olyan formában megfogalmazott, tartós lesz. Nem lesz egyszerű a bizalmat visszaépíteni, ezt elismerem. Nem lesz egyszerű az elrontott dolgokat helyrerakni, de, ha el sem kezdik, akkor azok tovább romlanak. És én nem hiszem, hogy ez érdeke lenne a románoknak, vagy érdeke lenne a magyaroknak, rólunk nem is beszélve. Nekünk, erdélyi, romániai magyaroknak nem az az érdekünk, hogy a két állam folyamatos vitában, feszültségben, neadj’isten, konfliktusban éljen. – Érdekes követni azt, hogy az, ami a politikában történik, hogyan szivárog vissza a társadalom szintjére. Az Elie Wiesel Kutatóközpont időnként megrendel egy olyan kutatást, amiben azt vizsgálja, hogy a különböző kisebbségekhez hogyan viszonyulnak a romániaiak, és most azt tapasztaljuk, hogy 2015-höz képes a magyar kisebbséggel szemben elutasítóbbak a romániaiak. Furcsa számomra, hogy a bukarestiek körében mennyire nagy a magyarokkal szembeni elutasítás szintje. – Szociológusoktól kellene megkérdezni a magyarázatnak a különböző részleteit. Én azt gondolom, hogy a nagyon aktív bukaresti fiatal és középkorú társadalmi réteg sok tévét néz, Realitateát, Digit, Antena 3-at. Ezekből most már jóideje a magyarellenesség, a magyarok iránti antipátia ömlik. Ők a bukaresti társadalom legaktívabb rétege, a manipuláció őket sokkal hamarabb eléri. És nem élnek együtt a magyarokkal, mint mondjuk itt, Erdélyben, talán ez az egyik magyarázata, de nem biztos, hogy az egyetlen magyarázata. Ennek a jelei már jó ideje látszanak, ezt érezzük, mondjuk. A másik, amivel nem szembesül minden nap a polgár, de például a parlamentben mi látjuk, hogy az erdélyi román képviselők többsége az, párttól függetlenül, akik a legkevésbé akarják elfogadni például azt, hogy március 15-tel kapcsolatban lehet hozni egy jó döntést. A délieket ez különösebben nem érdekli, velük ebben az ügyben vagy a nyelvhasználat ügyében hamar szót lehet érteni, mert ott ezt nem kell alkalmazni, Alexandriában senki nem fog magyarul beszélni az önkormányzatban, és március 15-ét sem fogják valószínűleg megünnepelni Alexandriában az ott élő magyarok. Az erdélyi képviselők azok, akik folyamatosan bombázzák a pártvezetést, hogy nem, nem és nem. Ezzel az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon gyakran találkoztunk, és próbáljuk meggyőzni őket, a beszterceiket, a hunyadiakat, a brassóiakat, a Fehér megyeieket, helyenként a Kolozs megyeieket, Marosról nem is beszélve, hogy urak, hölgyek, évek óta együtt ünnepeljük, eljösztök, koszorúztok, beszédet mondtok március 15-én, fölolvassátok a miniszterelnök, az államelnök üzenetét, akkor most miről van szó, mi történt? Van egy ilyen típusú probléma is, amivel szembesülünk. Az Elie Wiesel központ felmérése engem is elgondolkodtatott. Van egy csomó olyan eleme, amiről a következő időszakban a politikusoknak, a társadalomkutatóknak, politológusoknak érdemes lenne alaposabb beszélgetéseket, elemzéseket végezni, mert azt mutatja, hogy a román társadalom többnyire azokat a kisebbségeket fogadja el, amelyek létszámban nagyon-nagyon lecsökkentek. Velük kapcsolatosan a bizalom nagyobb, vagy az ellenszenv kisebb. Azokat, akik nagyobbak vagyunk, és a befolyásunk érezhető, nem fogadja el. A romákat sem, de őket más okból. És azokat nem fogadja el, akikkel nem találkozott soha, de akikről hallotta, hogy esetleg bánthatják a román embert. Ezekre koherens magyarázatot adni és orvoslást találni nem egy egyszerű mutatvány. – Egy politikai pártnak van-e lehetősége egyáltalán, hogy a társadalomban pozitív változásokat idézzen elő ezzel kapcsolatban? – Önmagában nincs. Azt mondani, hogy a politikusok mindenhatóak, és csak azon múlik, hogy ők meg akarják-e változtatni a társadalmat, vagy nem, szerintem hiba. De a politikusoknak – a mi esetünkben az RMDSZ politikusainak, önkormányzati és parlamenti képviselőinek – próbálniuk kell minden esetben a párbeszédet újrakezdeni, próbálniuk kell érvelni, próbálniuk kell a bizalmi szintet ha nem is országosan, egyből, de helyenként, pontszerűen növelni, különböző társadalmi rétegekkel találkozva. És ebben jó lenne, ha minél nagyobb szerepet vállalna az értelmiség is. Nem úgy, hogy a politikai vitákban részt vegyenek, hanem úgy, hogy írjanak románul, vitázzanak románul, ne csak a politikusoktól várják el, hogy ezt a feladatot elvégezzék. De ez a román oldalról is ugyanígy igaz. Mostanában sokszor mondtam, de régóta gondolom, hogy talán ma sokkal célravezetőbb lenne az erdélyi románokkal intenzívebb párbeszédet folytatni. Ez nem azt jelenti, hogy a bukarestiekkel, a déliekkel vagy a moldvaiakkal nem kell beszélni, de talán most, a centenárium közeledtével, ebben az időszakban, a nyitottabb erdélyi románokkal – mert nem mindenki az – intenzívebbé kellene tenni a társadalmi párbeszédet minden szinten. Ez nem a politikusoknak a kiváltsága. A politikusok a parlamentben beszédeikkel, a törvényekkel, azzal a kis befolyással, amivel rendelkeznek (mert ma már nem akkora a politikusok befolyása, mint a 90-es években) javíthatnak vagy ronthatnak a helyzeten. Sajnos, az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy a felkorbácsolt, feltüzelt nacionalizmussal inkább rontanak. Azzal, hogy minden nap minden tévéadásban azt a látszatot akarják kelteni, hogy a magyarok el akarják szakítani Erdélyt, hogy a magyarok rosszat akarnak a románoknak, hogy a magyarok mindig csak bajt okoznak, hogy a magyarok a román társadalom biztonságát veszélyeztetik, azzal nem segítik a közeledést. És amikor ebbe akadémiai szinten is bekapcsolódnak román emberek, az hihetetlenül problematikus. Lehet az RMDSZ-t vádolni, hogy elrontja vagy elrontotta, nem teszi helyére a dolgokat vagy nem javítja, de nem hiszem, hogy az elmúlt időszakban mi lettünk volna azok, akik a magyarellenességet szítottuk. Voltak olyan kijelentéseink, amelyek a románoknak nem tetszettek, de azokat soha nem a sértés szándékával mondtuk. – A tévén keresztül nézve valóban úgy tűnhet, hogy a parlamentben folyamatos konfliktushelyzet van a magyarok és a románok között. – 15-20 percig kérdezgetnek a tévések a parlament folyosóján, én nagyon türelmesen, nagyon őszintén elmondom, mi a véleményünk gazdaságpolitikai kérdésekről, a gáztőzsdéről, mindenféle egyéb ügyekről. Utána semmit nem játszanak be, csak azt az egy dolgot, hogy nem szavazzuk meg a TVA-t, és összevesztünk a PSD-ALDE-val. Egy 15 perces beszélgetésből csak azt az egy dolgot bejátszani engem semmi másról nem győz meg, csak arról, hogy van egy nagyon erős manipulatív szándék. Feszültségkeltés, feszültségkeltés, feszültségkeltés. Transindex.ro 2017. november 20.Egyre kevésbé szeretnek minket a románok. Összeraktuk, miértA Diszkrimináció-ellenes Tanács elnökét, Asztalos Csabát, János Réka pszichológust és Péter László szociológust kérdeztük az idegengyűlölet okairól. Egyre nagyobb a társadalmi távolság a románok és a magyarok között – ez olvasható ki az Elie Wiesel Intézet által rendelt felmérésből, amelynek kisebbségekre vonatkozó adatait itt ismertettük részletesen. A Diszkrimináció-ellenes Tanács (CNCD) elnökével, Asztalos Csabával, János Réka pszichológussal és Péter László szociológussal beszélgettünk az előítéletekről. Mi vezet az előítéletek kialakulásához? Az előítélet általában valamilyen sztereotípiára épül. Az előítéletnek lehetnek társadalmi, történelmi, vallási, egyéb alapjai. „Egy csoporthoz tartozom, és azokkal szemben alakulhatnak ki ilyen érzések, akik nincsenek a csoportomban. Egyrészt azért, hogy a saját csoportomat kiemeljem – ez egy torzítás, ami abban erősít meg, hogy mi milyen jók vagyunk –, másrészt, ha társadalmi egyenlőtlenséget észlelek, ahhoz, hogy ezt el tudjam fogadni, rá kell fognom valamit a másik csoportra” – magyarázza János Réka. Mennyire megbízhatóak a felmérés eredményei? Amikor egy felmérés megbízhatóságát nézzük, három komponensre kell figyelnünk – fejti ki Péter László. Az első a mérés technikai vetülete: vagyis az, hogy az adatok nyilvánosságra hozásának során követik-e az ESOMAR szabványait – ez az európai piackutatók, véleménykutatók és médiakutatók szervezete. Ebben az esetben ez megtörtént. A kivitelező, a Kantar TNS egy nagy globális cég, világszerte végeznek rádióhallgatottsági méréseket, illetve műszeres méréseket is végeznek a tévénézésre vonatkozóan, tehát egy meglehetősen komoly cégről van szó. A megrendelő az Elie Wiesel Intézet, amely egy nagyon megbízható szervezet. A módszertani részek szintén fontosak: a mintavétel, a kérdések megfogalmazási módozata, a hibaküszöb feltüntetése. Az ESOMAR szempontok szerint ez a mérés teljesen rendben van – mondja a szociológus. Elfogadottság aránya a következő kategóriákban: Családtag, rokon / barát / szomszéd / munkatárs / Romániában lakjon / meglátogassa Romániát / ne jöjjön Romániába! Mik befolyásolhatják a válaszokat? Vannak olyan kényes kérdések – az interetnikai, faji, vallási jellegű kérdések rendszerint ilyennek számítanak –, ahol szokott számítani a csoporthatás, a saját csoport domináns véleménye, a közösség szintjén, a mindennapokban, kis csoportban osztott vélemény – mondja Péter. Másrészt azok az elvárások is számítanak, amelyekről a válaszadók úgy gondolják, hogy a társadalom velük szemben támaszt, amikor próbálnak általuk érvényesnek tekintett normák szerint válaszolni, ezt amit dezirabilitásnak hívják – magyarázza a szociológus. A válasz nagyon nagy mértékben függ a kérdezőtől is, az embereknek ugyanis van egy elképzelésük arról, hogy a kérdező milyen válaszokat szeretne hallani – teszi hozzá János Réka. Ha egy Bukarestben élő romántól egy román azt kérdezi, hogy befogadna-e magyarokat a családjába, a válaszoló, bár lehet, hogy minden évben magyar vidéken nyaral, de úgy gondolhatja, hogy a kérdező nem azt szeretné hallani, amit ő gondol, és másként válaszol – mondja. Hogyan alakítja a média az előítéleteket? Az etnikumok térben koncentráltan éltek, élnek, ezért a válaszadók jelentős részének nincsen semmilyen közvetlen kapcsolata ezekkel a csoportokkal. Azokban a kérdésekben, amelyek nem érintettek közvetlenül, a mindennapok tapasztalatában nincsenek benne, a megkérdezettek, hogy kompetens válaszokat adjanak – vagyis ne azt mondják, hogy nem tudom, nem érdekel, nem válaszolok – tulajdonképpen a média által forgalmazott domináns véleményeket ismétlik meg. „A racionális modellben azt szeretjük mondani, hogy az emberek reflektálnak, tudatosak, és önállóan alkotnak minden kérdésben véleményt. Ez valójában nem így van: a népesség túlnyomó többsége a média által forgalmazott vélemények közül átvesz valamit, ami akkor és ott a domináns médiadiskurzusokban meghatározza a közhangulatot. Romániában a közönség nagy mértékben befolyásolható, éppen ezért nagyon nagy felelőssége van három aktornak: a politikusoknak, a média domináns személyiségeinek és az akadémiai és kulturális elitnek, hogy adott kérdésekben milyen véleményeket forgalmaznak, mert nagy a hajlandóság a népesség többségének részéről, hogy ezeket mechanikusan átvegye, és amikor megkérdik, hogy erről hogyan gondolkodnak, abból az igyekezetből, hogy valamit válaszoljanak, többnyire ezeket reprodukálják” – mondja Péter László. János Réka úgy látja, a válaszokat nagy mértékben meghatározza, hogy egy adott pillanatban milyen ismeretekhez férünk hozzá, mi van a memóriánkban. Így jön be a média: például ha a kauflandos miccses esetet nagyon sokat láttam, hallottam, akkor ez számomra egy nagyon aktív kategória, és ha most kérdeznek meg a magyarokról, mint románt, akkor nyilvánvalóan ez jut elsőnek eszembe, és úgy is fogok válaszolni. Voltak olyan témák, amelyek hozzájárultak ehhez a közhangulathoz: sportesemények, a román-magyar kormányközi kapcsolatok, december elseje, választások, március 15, az udvarhelyi miccs-ügy – hiszen pont abban a periódusban végezték az adatgyűjtést, amikor az az eset történt – sorolja Asztalos Csaba. „Van a román sajtónak egy olyan része, amely egyszerűen űzi a magyarellenességet, itt gondolok a Realitatea, Romania TV vagy az Antena 3 adókra, vagy a B1-es Radu Banciura. Az Audiovizuális Tanácsnak is voltak ezzel kapcsolatban döntései, A Diszkrimináció-ellenes Tanácsnak is voltak ilyen döntései, és a bíróság is fenntartotta a mi döntéseinket, melyek szerint gyűlöletbeszédnek vagyunk kitéve” – fejti ki. A CNCD elnöke felhívja a figyelmet, hogy ez a kommunikációtípus egy már erős előítéletekkel rendelkező román társadalomban csapódik le, ami csak megerősíti az előítéleteket, vagy újakat hoz létre, és az intolerancia egyre nagyobb lesz. A nagy többséget a mainstream média befolyásolja, de vannak olyan csoportok, amelyeket a webkettes. Az Elie Wiesel-es felmérésben sajnos nincs korcsoportos bontás, ami lehetővé tenné ennek behatóbb vizsgálatát. „A fiatal generáció alig néz már tévét, rádiót is teljesen más modellben hallgat, a webkettes, a vlogok, a Facebook sokkal nagyobb hatással van rájuk. Ha a 24 év alatti korcsoportban az idegenellenesség és az intolerancia növekedése jóval nagyobb, mint az átlag, akkor ez egy aggasztó tendencia, mert akkor ellene is másként kell tenni, az ellentechnikák is másak” – vélekedik Péter László. Szerinte a miccs-ügy tipikusan ezt a korosztályt célozta meg, ez valószínűleg befolyásolta az eredményeket. A szociológus ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a román mérsékelt véleményvezérek is aktivizálódtak az ügy kapcsán, és jelezték, hogy ez nem helyes, ez egy provokáció, webkettes propaganda. Szerinte a miccs-ügy marketinges kisebbségellenességnek nevezhető – mert itt a kisebbségellenesség igazából egy eszköz arra, hogy valaki magát marketálja, de „az eredmény szempontjából bennünket ez már nem nagyon melegít”. Asztalos Csaba úgy véli, a társadalmi távolság növekedése több okra is visszavezethető, nem csak a médiára. Az elmúlt egy-két évben valóban sokkal intenzívebb a magyarellenesség a médiában, és csökkentek vagy majdnem eltűntek a párbeszéd-lehetőségek a romániai társadalomban a magyar közösség és a román többség között, nincs átjárhatóság a napi témák kapcsán a magyar és román sajtóban, a magyar és román közösségben – hívja fel a figyelmet. „Ha megkérdez pár román sajtóorgánumot, hogy van-e magyar nyelvű újságírójuk vagy alkalmazottjuk, aki segítsen nekik abban, hogy a magyar közösség mindennapjairól tájékoztasson, akkor ki fog derülni, hogy nincs, főleg a gazdasági válság óta, amikor leépítések voltak a sajtóban. Így jutunk oda, hogy a román sajtó képviselői rólunk, magyarokról – és nem csak a politikáról – a Google Translate közvetítésével tájékoztatnak, és rengeteg hamis hírnek, tévedésnek vagyunk kitéve emiatt” – világít rá a strukturális problémák egyikére. „Mi, magyarok, nem vagyunk jelen kellőképpen a román médiában, a hírtelevíziókban, hogy véleményt mondjunk különböző témákban. Rólunk beszélnek, anélkül, hogy bennünket megkérdeznének, és kígyót-békát ránk mondanak. Ennek most látszik a gyümölcse, ez a közvélemény-kutatás kimutatja. Az is igaz, hogy ami a politikai képviseletet illeti, generációváltás volt, és kevésbé kommunikálunk a román többség fele a politikai kommunikáció szintjén” – teszi hozzá. A pozitív példák amúgy sem kapósak. „Egy amerikai lapot megvádoltak azzal, hogy folyton csak a negatív dolgokról írnak, ezért egy újságírójuk egy héten keresztül minden nap megírta az újságba, hogy aznap melyik postásokat nem harapta meg a kutya. Ez senkit sem érdekelt. Azt nem írjuk meg az újságban, hogy ma sem vertek meg magyart, hogy ma is kiszolgáltak románokat az udvarhelyi Kaufland miccsezőjében” – mondja János Réka. Szalonképessé váló idegengyűlölet „Az államok és a társadalmak nem találtak megoldást bizonyos témákra, és politikai korrektségben élték ki magukat, most meg visszanyal a fagylalt: a Brexit és az amerikai választások erre jó példák. A szólásszabadság nagyon fontos dolog, és a kényes témákat meg kell beszélni, de valahogy úgy, hogy ne uszítsunk, és valahogy úgy, hogy a mások emberi méltóságát tiszteletben tartsuk. A szólásszabadság nagyon fontos, de egy felelősséget is feltételez, nem egy olyan jog, amit csak úgy lehet gyakorolni. Ennek vannak határai, és felelősségteljesen kell gyakorolni. Az, aki felelősség nélkül gyakorolja a szólásszabadságot, az lényegében elítéli a szólásszabadságot” – vélekedik Asztalos Csaba. Ha Rareș Bogdan elmondhat fűt-fát a tévében a magyarokról, ha Radu Banciu elmondhatja, hogy a magyaroknak a génjeiben van a terrorizmus, akkor a tévénéző is úgy érezheti, hogy most már ő is elmondhatja – teszi hozzá a CNCD vezetője, aki egyetért azzal, hogy ez a jelenség is befolyásolja a felmérés eredményét. János Réka arra hívja fel a figyelmet, hogy maga a felmérés eredménye is vezethet a magyarellenes diskurzus felerősödéséhez. Egy politikus támogatása nőhet azáltal, hogy kimond bizonyos, eddig ki nem mondott dolgokat. Ezt a felmérést, amely azt mutatja, hogy ekkora a magyarok elutasítottsága, nagyon is ki tudja használni, ráadásul adatokra is tud támaszkodni, ami a meggyőzés egyik központi útja, hiszen logikai érvként tudja azt mondani, hogy az én népem nem szeretne itt magyarokat látni - magyarázza. Részben Péter László is egyetért azzal, hogy szalonképes lett a magyarellenes diskurzus, és a lelátókról hoz példát. „Az, hogy a Sepsi felkerült az első ligába, nagy dolog, és elindított egy csomó mindent, mert mediatizálttá vált, hogy a lelátókon azt kiabálják, hogy: »Ki az országból a magyarokkal«. Kiáltották ezt hokimeccseken is, nem kérdés, csak az nem volt egy ilyen mainstream sport, és kiáltották a csíki szurkolók is, hogy »Cigányok, cigányok«, hogy »Bukarestben mindenki cigány«... Csak a foci egy másik szint, ezért az eset nagy nyilvánosságot kapott, bár a meccseket magukat nagyon kevesen nézik (átlagos ratingjük 1,53), de tudnak és beszélnek róla az emberek. Ha a lelátókon kiabálják, hogy »Afară, afară cu ungurii din țară«, akkor annak lehet olyan hatása, hogy egyesek egy felmérésben is azt mondják, hogy nem akarnak egy országban élni a magyarokkal” – véli a szociológus. Rendszerszintű problémák „Figyelembe véve a társadalmi viszonyokat, és azt, hogy a magyarok mindig veszélyforrásként voltak megjelenítve Romániában, az elmúlt évben pedig biztonsági kockázatnak minősítettek bennünket a román állam számára, ne csodálkozzunk, hogy nőtt a velünk szembeni intolerancia. Az autonómia témájától a katalán témáig, a centenáriumig, a gyulafehérvári kiáltvány harmadik pontjáig, addig, hogy miért akarjuk az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, minden témában olyan szintre jutottunk, hogy racionálisan nem tudunk tárgyalni kisebbségi jogokról, a kisebbség és többség helyzetéről. Az Adevărulnak két éve volt egy közvélemény-kutatása, amely szerint veszélyforrásként jelenik meg a román többség szemében a magyar és az orosz vonal, Magyarország és a magyar kisebbség, Oroszország és az orosz kisebbség. Ez nem véletlen, mert annak idején a magyarveszélyre és az oroszveszélyre építették a szocialista nemzetállamot. Ez most, 27 év után még jobban előjött, hogy a centenárium közeledik, és spekulációk jelennek meg abban a témában, hogy Magyarországnak milyen a kapcsolata Oroszországgal, hogy összefognak a románok ellen” – monja Asztalos Csaba. Péter László rendszerszintű problémának tartja, hogy 2007 óta Romániának nincs országprojektje, amiben a kisebbségek, és ezen belül mi, magyarok, konstruktív partnerként tudnánk fellépni. „Nem tudjuk azt üzenni, hogy akarunk valamit, és mi is odatesszük a csontot. Enélkül mi is nehezen tudunk érvelni, múltbeli érvek vannak múltbeli sérelmek kapcsán, vagy azok mostani felelevenítése, például a miccs-ügyes sztoriban. Nincs egy Románia-projekt, amiben civil, és nem etnikai alapon részt tudna venni a magyarság, és el tudná magyarázni, hogy mi ezzel tudunk hozzájárulni a közügyhöz és a közérdekhez.” A szociológus problémának tartja azt is, hogy 2015 és 2017 között 42%-ról 47%-ra nőtt azoknak az aránya, akik szerint Romániában általában a magyarok se nem osztanak, se nem szoroznak, azaz nem járulnak hozza az átlagos román jóléthez, vagy nem rontanak rajta. „Ez számomra azt juttatja eszembe, hogy kezdünk nem számítani. Hogy a megkérdezettek majdnem fele semlegesen gondol ránk, az azt mutatja, hogy egyre jobban tudatosítják, hogy nem vagyunk tényezők, és ezt a politikai folyamatok megerősítik: látszik az, hogy nem vagyunk a kormány nyelve, nem sok minden múlik rajtunk. Ilyen szempontból a szignifikánsan növekvő indifferencia aggaszt” – fejti ki Péter László, aki szerint ez a viszonyulás azt jelzi: vagyunk ugyan, de már nem kellünk. Szerinte már kezdünk nem számítani abban a gazdasági és politikai szempontból is kialakult etnikai kompetícióban, amely a kétezres évek elején megszűnt konfliktus helyét vette át. Épp ezért az, hogy nem tartanak, nem félnek tőlünk, nem biztos, hogy nekünk a román társadalomban elfoglalt pozíciónk szempontjából jó, hiszen kezdünk súlytalanná válni – vélekedik. Balázsi-Pál Előd / Transindex.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
